Orosz-ukrán konfliktus
Oroszország nagy valószínűséggel az ukrán támadások miatt vonult vissza a Kígyó-szigetről
Oroszország nagy valószínűséggel az ukrán támadások miatt vonult vissza a Kígyó-szigetről – áll a brit védelmi minisztérium legfrissebb, péntek reggel közzétett jelentésében.
Súlyos a helyzet Liszicsanszkban
Kijev elismerte, hogy Liszicsanszk városában egyre nehezebb a helyzet.
Hétezer tonna gabona indult útnak az oroszok által ellenőrzött ukrán kikötőből
Több hónapos késedelemmel indult el a háborús országból való gabonaexport. Ukrajna úgy véli, hogy az eddig blokkolt gabonaexport hozzájárul a globális élelmiszerhiányhoz.
Oroszország márciusi támadása Mariupol színháza ellen „egyértelmű háborús bűncselekmény” volt
Oroszország márciusi támadása az ukrajnai Mariupol színháza ellen, amelyben többszáz civil talált menedéket, „egyértelmű háborús bűncselekmény” volt.
A NATO-tagországok vezetői elfogadták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének új stratégiai koncepcióját
A NATO-tagországok vezetői elfogadták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének új stratégiai koncepcióját, melyben Oroszországot „a legjelentősebb és közvetlen fenyegetésnek” minősítették a szövetséges országok biztonsága, a béke és az euroatlanti térség stabilitása szempontjából.
Az Egyesült Államok jelentősen megnöveli katonai jelenlétét Európában
"Az Egyesült Államok jelentősen megnöveli katonai jelenlétét Európában" - jelentette be az amerikai elnök a NATO madridi csúcstalálkozójának első hivatalos munkanapján.
Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését Ukrajna kérésére
Kijev a kremencsuki bevásárlóközpont elleni hétfői orosz rakétatámadás miatt kérte a testület összehívását.
Több száz ukrán gyermekre bukkantak Oroszországban
Több száz elhurcolt ukrán gyerek nyomára bukkantak az Azovi-tenger melletti Taganrog városában.
Podoljak: nem Ukrajna kezdte a háborút, Moszkva vethetne véget neki
„Nem Ukrajna kezdte ezt a háborút, Moszkva vethetne véget neki” – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója.
Az ukrán erők nem tervezik feladni Liszicsanszk városát
A lehető legnagyobb károkat okoznák az orosz csapatoknak a várost védő ukrán erők.