Orosz-ukrán konfliktus
Milyenek az orosz atomfegyver bevetésének esélyei?
Gyakrabban jelenik meg az agresszor kommunikációjában a nukleáris fegyver használatának a lehetősége.
Medvegyev: Szükség esetén Oroszországnak joga van bevetni atomfegyvereit
A volt orosz elnök azzal vádolja a NATO-t, hogy közvetlenül ellenőrzi a jelenlegi ukrán rezsimet
Stabil az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos helyzet Szlovákiában
A háború kitörése óta több 834 000 menekült érkezett Szlovákiába, akik közül 95 132-en részesültek ideiglenes menedékkérelemben.
Az oroszok már egy nappal az urnazárások előtt érvényesnek minősítették a „népszavazásokat“
A nemzetközi ellemzők szerint a referendum eredményeit meghamisították.
Ferenc Pápa szerint az atomfegyverek használata a jövő elleni bűncselekmény
Az utóbbi napokban több nyugati ország vezetője is az atomfegyverek mérhetetlen pusztítására hívta fel a figyelmet.
Egynapos katonai kiképzést ajánl a lengyel hadsereg az ország állampolgárainak
Lengyelország már régóta szeretné megemelni tartalékosainak számát, Oroszország Ukrajnai inváziója pedig tovább erősítette ezt az elhatározást.
Putyin részleges mozgósításával új fejezet kezdődött az ukrán-orosz háborúban
Orosz társadalom felháborodásra ad tanúbizonyságot az elképesztő mértékű besorozás miatti demonstrációk. Szakadár területeken pedig "népszavazást" imitálnak a megszállók.
A Kreml nem tervezi az orosz határok lezárását
Mióta Putyin elrendelte a részleges mozgósítást, már több tízezer ember hagyta el Oroszországot, főként férfiak.
25 éves férfi lőtte le a helyi sorozási bizottság elnökét Oroszországban
A fiatalt a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség.
További két tömegsírt találtak Izjumban
Moszkva tagadja, hogy az orosz hadsereg civilekre támadt volna.