Orosz-ukrán konfliktus
Halálos áldozatokat követelt egy rakétatámadás Mikolajivban
A legfiatalabb áldozat egy 11 éves kisfiú.
Ez idáig 17,4 milliárd euró értékű, szankciós intézkedés alatt álló orosz vagyont sikerült befagyasztani
Az uniós tagállamok igazságügyi minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón a belga biztos elmondta, hogy minden tagállamnak végre kell hajtania a szankciós intézkedéseket.
Széles körben helyreállt Ukrajnában az áramellátás
A háborús ország lakosságának továbbra is takarékoskodnia kell az áramfelhasználással.
Zelenszkij: Európának támogatnia kell az ukrajnai légvédelmi rendszer megerősítését
Az ukrán elnök az Európa Tanács parlamenti közgyűléséhez intézett beszédet.
Újraindult a Krími híd vonatforgalma
Gyorsított menetrendben közlekednek Kercs és Anapa között a szerelvények.
Brit katonai hírszerzés: az oroszok valószínűleg városi harcokra számítanak Herszonban
Az orosz megszálló hatóságok elrendelték a polgári lakosság részleges evakuálását.
Békekövet születik
Orbán Viktor kedden Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén osztotta meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait.
Közeleg a tél
Lassulni látszik az ukránok őszi offenzívája, mind a herszoni mind a harkivi fronton, egyre inkább érezhető, hogy az ukrán offenzíva északon elveszítette a lendületét, mindeközben közeleg a tél.
Morawiecki: A V4 országainak együttműködése eddig sikeres volt, ezért folytatódni fog
Az ukrajnai háború megítélése kapcsán Morawiecki utalt arra, hogy a magyar álláspont más, mint a lengyel. Kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarország eddig nem vétózta meg az Oroszországgal szembeni uniós szankciócsomagok egyikét sem.
Támadások érték Mikolajivot és Kijev környékét
Ukrán jelentések szerint a kikötővárosban egy ötemeletes lakóházat ért rakétatalálat, míg a Kijevi területet kamikaze drónokkal támadták.