Orosz-ukrán konfliktus
Magyarország az uniós felháborodás ellenére sem akar közös hitelt Ukrajna miatt
Vannak, akik úgy gondolják, Orbán "pókerjátszmát folytat", és a belengetett vétóval próbál nyomást gyakorolni Brüsszelre
Az ukrajnai tűzszünetért kifejtett igyekezetéről nyilatkozott Ferenc pápa
A pápa harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel minden az ukrajnai atomlétesítmények elleni művelettel
Az idei évben ez már a harmadik ilyen jellegű határozat.
A svéd ügyészség szerint bebizonyosodott, hogy felrobbantották az Északi Áramlat gázvezetéket
A hírről a Reuters és az AFP jelentései nyomán a TASR hírügynökség számolt be.
Budapest is csatlakozhat a szlovák légtér védelmét célzó kezdeményezéshez
Budapest ez iránt októberben mutatott érdeklődést.
Oroszországnak szóló jelzésnek nevezte a maláj utasszállító ügyében hozott ítéleteket az ukrán külügyminiszter
Az ukrán elnök fontosnak tartja, hogy a felelősök bíróság elé álljanak.
Tízmillió ukrán maradt áram nélkül újabb orosz légicsapások nyomán
Tízmillió ukrán maradt áram nélkül, miután Oroszország újabb rakétacsapásokat mért az országra - közölte a BBC szerint csütörtök esti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az Unió újabb segélyszállítmányokat küld Ukrajnába
450 millió euró értékben küldnek 1800 tonna sürgősségi segélyszállítmányt.
Valószínűleg az ukrán hatóságokat is odaengedik a délkelet-lengyelországi helyszínre
Ha Lengyelország és az Egyesült Államok is beleegyezik, akkor hamarosan megkaphatják ezt a hozzáférést.
Légiriadót rendeltek el ma reggel Ukrajna egész területén
Több városból, köztük Odesszából rakétatalálatokat jelentettek.