Orosz-ukrán konfliktus
Orosz kézen a bahmuti városháza, Prigozsin szerint jogi értelemben övék a város
A város északi részén lévő AZOM ipari komplexum is teljesen orosz kézre került.
Közel 15 ezren érkeztek a múlt héten Ukrajnából az országba
Az ukrajnai háború tavaly februári kitörése óta összesen 1 318 970 menekült érkezett Szlovákiába és 113 253 kapott ideiglenes menedéket.
Kijevbe utazott a német alkancellár
Kijevbe utazott Robert Habeck német alkancellár és gazdaságügyi miniszter, hogy az ország háború utáni helyreállításáról tárgyaljon.
Olaf Scholz: Több évig tarthat a háború
Oroszország identitárius elképzelések alapján területeket követel, és imperialista agressziót követ el egy szomszédos ország ellen, amivel veszélyezteti a határok átszabhatatlanságára alapuló európai békét, mondta Olaf Scholz.
Macron szerint tárgyalni kell a kínaiakkal
Emmanuel Macron francia elnök a jövő héten figyelmeztetné Hszi Csin-ping kínai államfőt, hogy katasztrofális lenne, ha Peking bármilyen döntést hozna arról, hogy katonai segítséget nyújt Oroszországnak az ukrajnai harcokban.
Lukasenka: azonnali tűzszünetre és tárgyalásra van szükség
A fehérorosz elnök arra figyelmezetette a nyugati hatalmakat, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat.
Heger: Az oroszok által elkövetett szörnyűségek nem maradhatnak büntetlenül
Egy évvel ezelőtt a Kijev melletti Bucsa városában az orosz hadsereg olyan szörnyűségeket követett el, amelyek nem maradhatnak büntetlenül – jelentette ki kijevi látogatása során Eduard Heger megbízott kormányfő.
Naď: Már Ukrajnában van a Kub légvédelmi rendszer
Már Ukrajnában van a szlovák Kub légvédelmi rendszer egy része és 4 MiG-29-es vadászgép, amelyeket az ukrán pilóták egy hete vettek át, és fokozatosan újabb MiG-29-esek érkeznek Ukrajnába - erősítette meg március 31-én, pénteken Ukrajnában Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszter, aki ma ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval találkozik.
A NOB támogatja, hogy a háborús ország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság semleges színekben visszaengedné az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyeken.
Orbán Viktor szerint reális veszély a világháború
Ismét a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában volt a vendége a magyar miniszterelnök.