Önkormányzat
Az önkormányzatok képviselőivel találkozik Heger miniszterelnök
Takarékoskodni kénytelenek az önkormányzatok, ha túl akarják élni az energiaválságot.
Az önkormányzat mellett működhetnek kisebbségi jogok védelmével foglalkozó bizottságok
Szlovákiában 800 körül van azon települések száma, ahol a kisebbségek jelentős mértékben képviseltetik magukat.
A karanténban levők is szavazhatnak, péntek délig kell jelentkezniük
A helyi önkormányzat által közétett telefonszámon kell regisztrálnia.
Kicsivel több mint 6000 helyen lehet szavazni az októberi összevont választáson
A polgármesterek elrendelheti, hogy a 7 óra kezdés helyett, 5 órakor nyissák ki a szavazóhelyiségeket.
Segítőkezet nyujtanának az önkormányzatok a kormánynak
A polgármesterek a pozsonyi Kormányhivatal előtti tüntetésen azt kérték az állam vezetésétől, hogy kezdjék el meghallgatni őket.
Településvezetők tartanak tüntetést csütörtökön Pozsonyban
A demonstrációt a városok és falvak társulása hirdette meg, az önkormányzatok szövetsége szerdán tartotta utolsó közgyűlését a közelgő helyhatósági választások előtt.
Szorult helyzetben az önkormányzatok
A kormány és az önkormányzatok között hatalmas a feszültség. Sztrájkot hírdetett a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása.
Polgári társulások is részesülhetnek hospice szolgálatok megújítására szánt támogatásból
Az egészségügyi tárca július elején hírdették meg a támogatást.
Belügyminiszter javaslattal fog élni a rendkívüli következmények felszámolásával kapcsolatos összegek megtérítésére
A rendkívüli helyzetek miatti munkálatok költségei az önkormányzatokra hárult.