Omikron
A háború miatt lassul a világgazdaság
Az IMF előzetesen azzal számolt januárban, hogy rövid hatású omikron hullám miatt a globális gazdaság az év második negyedévétől erősödik.
Az omikron két alvariánsa jelent meg Ukrajnában
Külföldről hazatért személyek mintája mutatta ki az új variánsokat.
Tetőzik az omikron hullám Szlovákiában
A stabilizálódás első jelei látszanak ugyan, de továbbra is súlyos a járványhelyzet, közel 300 fertőzött kerül naponta kórházba.
Európa keleti részén továbbra is emelkedik az omikron fertőzöttek száma
A WHO sürgeti az illetékes kelet-európai hatóságokat, hogy buzdítsák az oltásra a lakosság azon részét, akik még nem éltek a vakcinával.
Növekedett a koronavírusos betegek száma Rimaszombati kórházban
A jelenleg kórházban ápoltak közül senki nem igényel mesterséges lélegeztetést.
A szülők az omikron-hullám alatt is részesülnek az ápolási díjban
Egyre több óvodai és iskolai osztály kerül karanténba az új járványhullámba, így több szülő kényszerül otthon maradni a gyerekekkel.
Március végén visszatérhet az élet a normális kerékvágásba – véli az egészségügyi miniszter
Az omikron-hullám lecsengése után feloldhatják a járványügyi intézkedéseket
Svédországban is lazítanak a járványügyi szigorításokon
A svéd kormány csütörtökön bejelentette, hogy február 9-ig feloldja a koronavírusra vonatkozó korlátozásokat.
Olaszországban véget vetnek a korlátozásoknak
Az egészségügyi miniszer szerint "új fázis, új korszak" kezdődik az omikron hullám tetőzése után.
A Rimaszombati járásban több száz iskolai osztály került karanténba
A járásban az omikron variáns leginkább az oktatási intézményekben terjed.