Olaszország

Volodimir Zelenszkij Olaszországba látogatott
Az ukrán elnököt Vatikánba fogadja Ferenc pápa. A Szentszék közölte, hogy békemissziót akar indítani, ami megpróbál véget vetni a háborúnak.

Olaszország demográfiai válságban
2022-ben 400 ezer alá esett a születések száma.

Olaszországban letartóztaták a ‚Ndrangheta bűnszervezet 61 feltételezett tagját
Az olasz rendőrség egy hét régióra kiterjedő razzia során letartóztatta Olaszország legerősebb maffiájának, az 'Ndranghetának 61 feltételezett tagját – írja a BBC.

Az olasz miniszter szerint Franciaországnak bocsánatot kell kérnie tőlük
A francia kormánynak bocsánatot kell kérnie Olaszországtól, amiét megsértette az országot, illetve annak kormányfőjét, Giorgia Melonit, jelentette ki az olasz külügyminiszter.

Letartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a 'Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében.

Embercsempész-szervezet tagjai ellen adtak ki elfogatóparancsot Olaszországban
25 személyből 17-et vettek őrizetbe. Az embercsempészek "teljes utazási csomagot" kínált a közép-afrikai menekülteknek.

Hetven éve nem volt ilyen alacsony az olasz Garda-tó vízszintje
A vízszint jelenleg 45,8 centiméterrel van az úgynevezett nulla pont felett.

A szlovák-olasz energetikai ipari együttműködés elmélyítéséről szólt Čaputová és Mattarella
A találkozó utáni sajtótájékoztatón kiemelték a két ország közötti együttműködés fontosságát. Az olasz államfő Eduard Heger megbízott miniszterelnökkel is találkozik.

Szlovákiába látogat az olasz államfő
A konyhai katonai bázison tesz látogatást Sergio Mattarella olasz államfő Zuzana Čaputovával.

Weber: készen kell állni kerítések építésére, ha másképp nem lehet megállítani az illegális bevándorlást
Falakat végső megoldásként kellene emelni, de ha másképpen nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni a kerítések építésére - mondta el Manfred Weber.