Olaszország
Eltűnt egy magyar hegymászó az Alpokban
A 36 éves Győrffy Ákost öt napja, szombaton látták utoljára.
Menekültek haltak meg a Líbia partjainál bekövetkezett hajókatasztrófában
Több tucat ember tűnt el. Az egyik humanitárius szervezet már előre figyelmeztetett, hogy a hajó elsüllyedhet.
Meghaladja a százat az Olaszország partjainál történt hajószerencsétlenség áldozatainak száma
Az Európai Unióban ismét kiújult a vita a migráció kezeléséről az olasz partoknál történt hajószerencsétlenség után.
Megszűnik a vatikáni bíborosok lakásbérlési támogatása
A bíborosok és a vatikáni hivatalvezetők mostanáig kedvezményesen vagy ingyen bérelhettek lakást a pápai állammal szomszédos római kerületben, amit a Vatikán fedezett. Ferenc pápa úgy döntött, megszünteti a gyakorlatot, és a lakásbérléshez többé nem biztosítanak forrást.
Vizsgálatot indított az olasz rendőrség Giuseppe Conte volt kormányfő ellen
Vizsgálatot indított az olasz rendőrség Giuseppe Conte volt kormányfő ellen, azzal összefüggésben, ahogyan 2020-ban az általa vezetett kormány kezelte a koronavírussal kapcsolatos helyzetet.
Száznál is több halottja lehet a hajóbalesetnek az olasz partoknál
A menekültekkel megpakolt hajón körülbelül 200-an lehetettek és eddig 63 holttestet sodort partra a víz.
Olaszország újabb légvédelmi rendszereket készül átadni Ukrajnának
A hadisegély nyújtását Giorgia Meloni jelentette be Kijevben. Az olasz miniszterelnök megerősítette, hogy támogatja Ukrajna NATO csatlakozását.
Az olasz bíróság nem ítélte el a vesztegetéssel vádolt Silvio Berlusconit
Felmentették volt olasz miniszterelnököt a bunga-bunga bulis vádak alól.
Líbia átvette az első járőrhajót, amelyet a V4-ek finanszíroztak
Az emberkereskedelem feltartóztatását és a partok ellenőrzését szolgálja a visegrádi négyek támogatásával megvalósított járőrhajó, amelyet a líbiai külügyminiszter, Nadzsla el-Mangús hétfő este vett át Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Várhelyi Olivér európai biztos jelenlétében a venetói Adria egyik hajógyárában.
Cunamira figyelmeztetnek az olasz hatóságok
Cunamira adtak ki figyelmeztetést az olasz hatóságok a Törökországban történt földrengés után