Oktatás
Komoly változás az iskolákban – a szülők több hiányzást igazolhatnak!
A szülők a következő tanévtől kezdődően három helyett öt egymást követő napon is igazolhatják gyermekeik hiányzását.
Gröhling jó híreket közölt: járványintézkedések nélkül indul az új tanév az iskolákban
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kijelentette, a koronavírust általános betegségnek fogják tekinteni.
Szlovákiának nem sikerült bevonni az Ukrajnából érkezett gyerekeket az oktatásba
Az oktatásügyi minisztérium részéről hiányzik a rendszerszintű segítségnyújtás.
Több ezer asszisztens fogja szeptembertől segíteni az tanárok munkáját
Egészségügyi dolgozók is segítenek az iskolákban - jelentette be az oktatási minisztérium államtitkára a hétfői sajtótájékoztatóján.
A nyári iskolák augusztus végéig várják a diákokat
Augusztus 26.-áig tovább folytatják működésüket az országban a nyári iskolák.
A külügyminiszter arra kéri Magyarországot, tartsa be az oktatási támogatásra vonatkozó szabályokat
A külügyminiszter arra kérte a magyar felet, hogy tartsa tiszteletben az oktatás és kultúra támogatására vonatkozó, kölcsönösen elfogadott szabályokat a 2004-ben aláírt megállapodással összhangban.
Pozitívan értékeli az oktatásban dolgozók béremelését a Szlovák Pedagóguskamara vezetője
10 százalékos emelés 2023-as év kezdetétől várható.
Ma nyitnak a nyári iskolák
Idén összesen 214 iskola 556 ciklusban szervezi meg a nyári iskolát.
Továbbra is háttérbe szorulnak az oktatásügyben szükséges változások
Továbbra is háttérbe szorulnak az oktatásügyben szükséges változások - hangsúlyozta a Szlovák Pedagóguskamara az idei tanév értékelésekor.
Az iskolaügyi miniszter bízik benne, hogy a szeptember új inspirációt hozhat
A mai tanévzáró kapcsán Branislav Gröhling oktatási miniszter elsősorban köszönetet mondott az iskolaügy minden alkalmazottjának az egész éves munkájukért.