Oktatás
Bútora: Az eddiginél több napnyi hiányzást igazolhatnak az új tanévtől a szülők
Szeptembertől a szülők óvodás gyermekeik esetében 7, míg alapiskolás gyermekeik esetében 5 egymást követő tanítási napon igazolhatnak hiányzást.
Két új rektort nevezett ki az államfő: elvárja, hogy hozzájáruljanak a szükséges változásokhoz
Zuzana Čaputová köztársasági elnök két új rektort nevezett ki. A Kassai Műszaki Egyetem élére Peter Mésároš, az Eperjesi ISM Slovakia Nemzetközi Vállalkozási Főiskola élére pedig Marek Storoška kerül.
A teli iskolatáska nem haladhatja meg a gyermek súlyának tíz százalékát
A szakértő szerint ellenőrizni kell, hogy az iskolatáskában ne legyenek felesleges dolgok.
Oktatási és Tudományos Minisztérium: 6 700 segítő fog dolgozni az iskolákban
A segítő szakmák támogatását célzó projekt harmadik szakaszában 6700 támogató munkatárs fog dolgozni az iskolákban.
Sok a bizonytalanság az iskolai asszisztensek kapcsán
Évről évre pályázni kell a pedagógiai asszisztenseknek. Egyre nehezebb szakembereket találni akik segítik a sajátos nevelési igényű gyerekek tanulását.
ZMOS: Ha az önkormányzatok nem kapják meg a kért 108 millió eurót, az oktatási intézményekban romlik majd a helyzet
Ha a szlovák kormány nem biztosítja az önkormányzatoknak a kért 108 millió eurót, akkor a szlovákiai települések szeptemberben komoly anyagi problémákkal nézhetnek szembe.
Az oktatásban nincs megállás!
Bár június utolsó napján két hónapra kicsengetnek, itt a vakáció, az a bizonyos nyári szünet, amit annyira várnak a diákok, nem jelenti azt, hogy az intézmények is bezárnak. De mi történik nyáron ez idő alatt az iskolákban?
Komolyan vesszük a középiskolásokat?
Battyánban felnevelkedett diák volt az Európa Tanács idei ifjúsági küldötte.
Szeptember 1-től a tanulók egy nap kettőnél több tantárgyból is letehetik a vizsgát
Szeptember 1-től a tanulók egy nap kettőnél több tantárgyból is letehetik a vizsgát, ha a kiskorú tanuló törvényes képviselője, az intézmény képviselője vagy a felnőtt tanuló ehhez hozzájárul.
A Szlovák Pedagóguskamara szerint a nyár az oktatásban valószínűleg nagy kihívást jelent majd
A nyár az oktatásban valószínűleg nagyon nagy kihívás lesz. Viktor Križo, a Szlovák Pedagóguskamara munkatársa kifejtette: Szlovákia alapvetően késésben van a megújítási terv mérföldköveivel, de különösen azok tartalmával kapcsolatban.