Ódor Lajos
Az államfő jogszerűnek tartja a rendőrség csütörtöki akcióját, a kormányfő szerint Szlovákia továbbra is jogállam
A Biztonsági Tanács augusztus 18-i, pénteki ülését követően Zuzana Čaputová kijelentette, hogy a rendőrségi akció után azok az állami szervek, amelyek vezetői ellen előző nap büntetőeljárás indult, a törvénynek megfelelően ellátják feladatukat.
Péntekre hívta össze a biztonsági tanácsot a kormányfő
Ódor Lajos miniszterelnök péntek reggel 8 órára hívta össze a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsát.
Ódor Lajos: „Ne zárjuk magunkat buborékba!“
A megbízott miniszterelnök Zsenialitás gyorstalpaló címmel jelentetett meg egy tudománynépszerűsítő könyvet a tavalyi évben.
Megfelelő információk birtokában dönt a biztonsági tanács összehívásáról a kormányfő
Ódor Lajos miniszterelnök azután dönt az ország biztonsági tanácsának összehívásáról, hogy rendelkezésére állnak a szükséges információk. Hangsúlyozta, higgadtan meg kell várni az üggyel kapcsolatos tájékoztatást, egyúttal visszautasította, hogy bármilyen módon beavatkozna a rendőrség munkájába.
Ódor szerint perspektívát kell kínálnunk a fiataloknak
Ódor Lajos szerint a diákok egy része nem csak azért megy el külföldre, mert itthon nem lát perspektívát.
A kormányfő visszautasítja, hogy folyamatban levő rendőrségi ügyekről kapna tájékoztatást
Ódor Lajos miniszterelnök visszautasítja, hogy ő vagy a kormány folyamatban levő rendőrségi ügyekről kapna tájékoztatást. A rendőrség, a bűnüldöző szervek függetlenségét az egészséges társadalom működése egyik alapvető feltételének tekinti.
Hlas-SD: Az ellenzék őrizetbe vétele alapvető hatalmi beavatkozás a kampányba
Az ellenzék őrizetbe vétele két hónappal a parlamenti választások előtt alapvető hatalmi beavatkozás a választási kampányba, ami rossz fényt vet a hivatalnokkormányra - jelentette ki a Hlas-SD.
Ódor: A hiteltörlesztés problémáinak kezelése nem terhelheti az államháztartást
A jelzáloghitelek emelkedő kamataival és törlesztőrészleteivel kapcsolatos probléma nem annyira komoly, hogy ezzel kelljen terhelni az államháztartást, vagy hogy a kormánynak jelentősebb bankadó bevezetését kellene fontolóra vennie - mondta Ódor Lajos miniszterelnök az augusztus 9-i, szerdai kormányülést követően.
Ódor: Csütörtökön egyeztetünk a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzet esetleges megszüntetéséről
Augusztus 10-én, csütörtökön találkoznak az egyes minisztériumok képviselői, hogy egyeztessenek a koronavírusjárvány miatti rendkívüli helyzet esetleges megszüntetésével kapcsolatban - jelentette be Ódor Lajos miniszterelnök az augusztus 9-i, szerdai kormányülést követően.
Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesülete: Nő a társadalom generációs megosztottsága
Nyílt levelet intézett Ódor Lajos miniszterelnökhöz Michal Kotian, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének (JDS) elnöke, amelyben arra figyelmeztet, nő a társadalom generációs megosztottsága a szeptemberi előrehozott parlamenti választás előtt.