Népszavazás
Fico szerint kormányváltás lesz
Robert Fico szerint a népszavazás részvétele jelzi, hogy a következő választások kormányváltást hoznak.
Népszavazás vagy kampány?
Fico drága választási kampányának nevezte a szombati népszavazást Eduard Heger.
Érvénytelen lett a népszavazás
Érvénytelen lett a népszavazás, a választópolgárok csupán 27 százaléka járult az urnákhoz szombaton.
Gyér érdeklődés mellett folyik a népszavazás
Zavartalanul folyik a népszavazás az országban, miután 7 órakor kinyitottak minden választóhelyiséget.
Az államfő nem vesz részt a népszavazáson
Zuzana Čaputová államfő nem vesz részt a népszavazáson, amely témája az előrehozott választást érinti.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek
Szombaton reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és a választásra jogosultak 22 óráig fejezhetik ki véleményüket.
FFP2-es maszk viselése ajánlott, a rendőri jelenlétet megerősítik a népszavazáson
5570 rendőr fogja a szavazás idején felügyelni a közrendet.
A kormányfő nem vesz részt a népszavazáson
Eduard Heger megbízott kormányfő kifejtette, a referendum jelen helyzetben tárgytalan, mivel lesz 90 parlamenti képviselő a választási ciklus lerövidítéséhez szükséges alkotmánymódosításhoz.
Népszavazás: Részvételre szólította fel az államfőt, a kormányfőt és a házelnököt Robert Fico
„A három legfőbb közjogi méltóság köteles tiszteletet tanúsítani a nyilvánosság és a népszavazás iránt”– fogalmazott a Smer-SD elnöke
Robert Fico szerint a kormánykoalíciós pártok nem akarnak előrehozott választást
A Smer-SD elnöke úgy gondolja, hogy továbbra is fennmarad a káosz, ha sikertelen lesz a szombati népszavazás.