Nemzetbiztonsági Hivatal
A rendőrséggel kapcsolatos összeesküvés-elméletek elutasítását várja el a törvényhozástól a Demokrati
Ha augusztus 21-én, hétfőn sikerül megnyitni a parlament Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséggel kapcsolatos rendkívüli ülését, a Demokrati más határozati javaslatot akar előterjeszteni, mint az ülést kezdeményező Smer-SD. Azt akarja elérni, hogy a parlament mondja ki, nem zajlik semmiféle államcsíny Szlovákiában, továbbá biztosítsa támogatásáról a bűnüldöző szerveket és ítélje el a rendőrséggel kapcsolatban terjesztett összeesküvés-elméleteket.
Az államfő jogszerűnek tartja a rendőrség csütörtöki akcióját, a kormányfő szerint Szlovákia továbbra is jogállam
A Biztonsági Tanács augusztus 18-i, pénteki ülését követően Zuzana Čaputová kijelentette, hogy a rendőrségi akció után azok az állami szervek, amelyek vezetői ellen előző nap büntetőeljárás indult, a törvénynek megfelelően ellátják feladatukat.
SaS: Michal Aláčot el kell távolítani az SIS éléről
Az SaS arra számít, hogy a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsa augusztus 18-i, pénteki ülésének eredménye a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójának, Michal Aláčnak a menesztése lesz. A párt szerint elfogadhatatlan, hogy vádlott álljon a titkosszolgálat élén - tájékoztatott Ondrej Šprlák pártszóvivő.
NAKA: Szervezett csoport dolgozott a bűnüldöző szervek lejáratásán
A Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében eljárást indított több személy ellen augusztus 17-én, csütörtökön a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). Köztük van Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelenlegi, valamint Vladimír Pčolinský, az SIS volt igazgatója, Martin Ciriak, az SIS volt ügynöke, Ján Kaľavský, a NAKA volt nyomozója és Peter Košč vállalkozó is.
Megfelelő információk birtokában dönt a biztonsági tanács összehívásáról a kormányfő
Ódor Lajos miniszterelnök azután dönt az ország biztonsági tanácsának összehívásáról, hogy rendelkezésére állnak a szükséges információk. Hangsúlyozta, higgadtan meg kell várni az üggyel kapcsolatos tájékoztatást, egyúttal visszautasította, hogy bármilyen módon beavatkozna a rendőrség munkájába.
Heger: Érvényt szerezni az igazságnak nem államcsíny
Érvényt szerezni az igazságnak nem államcsíny – jelentette ki a Demokrati elnöke, Eduard Heger Robert Fico, a Smer-SD-elnök augusztus 17-i, csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA akciójával kapcsolatban
Fico: Rendőrpuccs zajlik Szlovákiában, rendkívüli ülést kezdeményezünk
Rendőrpuccs zajlik Szlovákiában, és hatalomátvétel a biztonsági szerveknél – jelentette ki augusztus 17-i, csütörtöki eperjesi sajtótájékoztatóján a Smer-SD elnöke, Robert Fico, akinek pártja rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozza.
NAKA-razzia a SIS-nél és a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, két embert őrizetbe vettek
Legalább 2 személyt letartóztatott augusztus 17-én, csütörtökön reggel a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség. Az egykori Oblúk kódnevű belügyminisztériumi ellenőrzési csoport tagjairól lehet szó.
Óva inti a szülőket a gyermekekről készült fotók közzétételétől a Nemzetbiztonsági Hivatal
A Nemzetbiztonsági Hivatal óva inti a szülőket attól, hogy gyerekekről készült fotókat tegyenek közzé közösségi oldalakon. A fotók zaklatás célpontjai lehetnek, vagy visszaélhetnek velük – tájékoztatott a hivatal kommunikációs osztályának munkatársa, Tibor Habo.
A Nemzetbiztonsági Hivatal kibertámadások fokozott kockázatára figyelmeztet a választások előtt
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) a kiberbiztonsági incidensek és egyéb rosszindulatú tevékenységek fokozott kockázatára figyelmeztet a kibertérben a szeptemberi parlamenti választások kapcsán.