Napzárta

Mariupol védői szerint az orosz vegyi fegyvereket vetettek be ellenük
Az oroszbarát szeparatisták tagadják, hogy ilyesmi történt volna, azonban Zelenszkij nem zárta ki a vegyi fegyverek alkalmazásának kockázatát.

Vizsgálják, hogy bevetették-e a vegyi fegyvereket az oroszok
A brit külügyminiszter szerint ha az orosz hadsereg használt vegyi fegyvereket, akkor annak súlyos következményei lehetnek

A tervezettnél korábban kerülhet sor az őszi megyei és helyhatósági választásokra
A miniszterek jóváhagyták a belügyminisztérium által előterjesztett javaslatot, amely értelmében a választásokra egy korábbi időpontban kerülhet sor, valamint azok a személyek is szavazhatnának, akik a Covid-19 megbetegedés következtében karanténba kényszerültek.

Egyre több szexuális erőszakról hallani Ukrajnában
Az erőszaktételt Ukrajnában az orosz csapatok a háború egyik eszközeként alkalmazzák. Ezt az Ukrajnában működő emberi jogi szervezet egyik tagja mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsa New York-i tagjainak.

Az olajembargó is része lehet az EU soron következő szankciós csomagjának
A tagállamok között ugyan nem teljes az egyetértés, az Európai Bizottság ezt a pontot is beleírná a készülő javaslatba.

Ősztől lehet pályázni a családi házak felújítására
Ősztől kérhetnek házfelújítási támogatást mindazok a lakosok, akik kilenc évnél régebbi, azaz 2013 előtt épült családi házban laknak, s legkevesebb egy éve ott van a bejelentett állandó lakhelyük – tájékoztat az obnovdom.sk weboldal.

Heger: nem semmisítették meg az oroszok az S-300-asokat, ez álhír
Oroszország azt állítja, megsemmisítettek négy S-300-as légvédelmi rakétarendszert azok közül, amelyet Szlovákia múlt héten adományozott Ukrajnának. Ezt ukrán források nem erősítették meg.

Az állam válságtervet készít arra az esetre, ha Oroszország korlátozná a nyersanyagszállítmányokat
A gazdasági minisztérium megerősítette, az állam a legjelentősebb feldolgozókkal tárgyal, hogy milyen forgatókönyvek jöhetnek szóba krízishelyzet esetén.

Pellegrini bírálta a kormányt, az egészségügyi minisztérium reagált
Peter Pellegrini volt miniszterelnök szerint egyetlen új kórház sem épül ahelyreállítási alapból, de az egészségügyi minisztérium szerint a vádakalaptalanok.

Változhatnak a követelmények a hadseregben
Az állami alkalmazásba belépő hivatásos katonák felvételét szigorúbb feltételek szerint bírálhatják majd el.