Napzárta

A félvezetők hiánya miatt terjesztett be az Európai Bizottság törvényjavaslatot
A félvezetők hiánya miatt állt le a termelés több iparágban, aminek következtében súlyos veszteségeket szenvedett el több uniós ország gazdasága.

A Szlovák Kereskedelmi Szövetség aggódik a piaci árak kedvezőtlen alakulása miatt
Szlovákia északi részén a bevásárlóturizmus következtében a kereskedők már most 5–30 százalék közötti visszaesést tapasztalnak a vásárlások számát illetően.

A rendőrség eljárást indított Daniel Lipšic biztonsági engedélye kapcsán
A büntetőjogi visszaélésekről volt szó az ellenzék elleni harcban, amit Fico szerint már a külföldi médiák sem hallgathatnak el.

Juraj Droba ismét megpályázza Pozsony megye elnöki tisztségét
Droba ellenjelöltjének személye eddig ismeretlen.

Elkezdődött a tanév második fele az iskolákban
A tanév második fele is a koronavírus-járvány jegyében telik, az iskolások nagy része karanténban van, otthon tanul.

Az Európai Bizottság zöld ügyekért felelős alelnöke nagyra értékelte az együttműködést Szlovákiával
A kormányfő a környezetvédelmi szempontból jelentős készülő reformokról is beszámolt az alelnöknek.

Jaroslav Naď és Antony Blinken aláírták a védelmi szerződést
Az együttműködés, amelyet az amerikai oldal is kiegészített egy saját értelmezési záradékkal, mindkét oldal érdekeit szolgálja, valamint növeli Európa biztonságát.

Erdogan közvetítene az orosz-ukrán konfliktusban
A török elnök várhatóan afféle mediátorként lép majd fel a konfliktus megoldása érdekében.

Néhány munkáltató továbbra is biztosítja az alkalmazottak tesztelését
Bár a szerdai kormányülésen az a döntés született, hogy véget vetnek a kötelező munkahelyi tesztelésnek, néhány cég úgy határozott, folytatják az alkalmazottak szűrését.

Az orosz értelmiség is ellenzi az esetleges orosz-ukrán háborút
A világ vezető politikusainak a célja továbbra is az, hogy a kialakult helyzetet diplomatikus módszerekkel oldják meg.