NAKA

Az ellenzék szerint a belügyminisztérium törvényt sértett a NAKA megszüntetésekor
A parlament védelmi és biztonsági bizottsága megvitatta az ellenzéki képviselők kifogásait a rendőrség átszervezésével kapcsolatban. Andrea Turčanová KDH-s képviselőnő az ülésen azt állította, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a korábbi Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrtisztjeinek átcsoportosítása során törvénysértés történt.

Bírálja a NAKA megszüntetésének módját az Állítsuk meg a korrupciót Alapítvány
Törvénybe ütközhet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA megszüntetése, és több száz rendőr áthelyezése, a rendőrszakszervezet nem tárgyalt előre a rendőrök áthelyezéséről – mutatott rá a szakszervezet nyilatkozatára hivatkozva az Állítsuk meg a korrupciót Alapítvány.

Hivatalosan is feloszlott a NAKA
Szeptember elsejétől befejezte működését a NAKA, azaz az Országos Bűnüldözési Ügynökség.

Szeptembertől megszűnik a NAKA
Szeptember 1-jével szűnik meg a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA, helyette létrejön a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal, a Nemzeti Drogellenes Egység és a Terrorelhárító Központ.

Šutaj Eštok szerint nem volt elég hatékony a NAKA, ezért szűnt meg
A belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok hivatalba lépése óta várható volt, miniszter megváltoztatja a rendőrség összetételét, állományát és szerkezeti egységeit.

Megszüntették a NAKA nyomozói ellen indított eljárást
A rendőrség belső ellenőrzési osztálya megszüntette az eljárást a kiszivárgott hangfelvételekkel összefüggésben a Ján Čurilla-nyomozócsoport tagjai ellen.

Šutaj Eštok néhány hónapon belül végrehajtaná a NAKA megreformálását
Az új kihívások megjelenésével indokolja az átalakítás szükségességét a belügyminiszter.

A Meskáč-akció keretében hat személyt vett őrizetbe a NAKA
Hétfő reggel a Pozony-Újvárosban található városi rendőrőrsön avatkozott be a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).

A NAKA nyolc személyt vádolt meg kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt
A NAKA hétfőn tíz gyanúsítottat tartóztatott le kábítószerrel kapcsolatos bűnözéssel összefüggésben a Besztercebányai kerületben. Nyolcuk ellen vádat emeltek - 10 és 15 év közötti börtönbüntetésre számíthatnak. Erről Denisa Bárdyová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott, hozzátéve, hogy a rendőrök több helyen is beavatkoztak.

Terrorizmus gyanúja miatt akciózott a NAKA, a csütörtöki tüntetések biztonsága forgott kockán
Robbantásos merénylettel fenyegetőzött egy férfi a kormányhivatalba küldött levelében: azt írta, bombákat fognak robbantani a pozsonyi, besztercebányai és kassai nyilvános tiltakozásokon - tájékoztatott az ügyben eljáró rendőrség.