Mozgósítás
A kárpátaljai magyar férfi halála miatt bekérették Ukrajna nagykövetét
A mozgósítása után néhány nappal kórházba került, majd július 6-án meghalt egy 45 éves kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József, akinek közfelháborodást kiváltó ügyében a magyar külügyminisztérium bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét.
Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt
A hadkötelezettség 25 évre csökken és a tartósan külföldön tartózkodó állampolgároknak is kell jelentkezni katonai szolgálatra.
Elindítja új kampányát a Progresszív Szlovákia
"Nem kerülhet minden a kezükbe" elnevezéssel indít új kampányt a Progresszív Szlovákia. Céljuk, hogy országszerte mozgósítsák az embereket annak megakadályozására, hogy az államfő, valamint az EP képviselők nagy része is a kormány köreiből kerüljön ki.
A mozgósítás mégsem lesz kiváltható Ukrajnában
Az utóbbi napokban olyan hírek keringtek a közösségi oldalakon, hogy felmentést kaphatnak a katonai behívások alól azok, akik sokat adóznak, vagyis pénzért kiváltható a katonai szolgálat.
A védelmi miniszter szerint sem lesz katonai mozgósítás
Sok állampolgár nyilatkozattétellel kívánta elkerülni az aktív államvédelemben való esetleges részvételt – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Pčolinský: Szlovákiában nem lesz semmiféle mozgósítás
Pčolinský szerint Ľuboš Blaha Smeres képviselő mozgósítással ijesztgeti és akarja megfélemlíteni az embereket.
Az orosz-ukrán háború legfrisebb fejleményei
Haderőreformot jelentett be az orosz védelmi miniszter. Lemondott Zelenszkij tanácsadója. Közös hadgyakorlatba kezdett Oroszország Fehéroroszországgal.
Álhírre (hoax) figyelmeztet a rendőrség, nem készülnek mozgósításra Szlovákiában
A hoax a hosszú távú mozgósítási gyakorlatokkal visszaélve mozgósítással ijesztgeti a lakosságot.
Hollandia kitoloncolhatja a katonai mozgósítás miatt menedéket kérő oroszokat
A hatóságok közlése szerint Oroszország október végén leállította a katonai mozgósítást, így nem kell tartaniuk a besorozástól.
Az ukrán parlament meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást
További 90 nappal hosszabították meg a mozgósítás hatályát.