MKP-platform

Belpolitikai helyzetjelentés az előrehozott választás árnyékában
Az előrehozott választások időpontja óriási léptekkel közeledik és a helyzet egyre fokozódik. Roncsolódik a Szövetség szövete, az előrehozott választásig magyar lesz a kormányfő és ismét borzolja a kedélyeket az igazságszolgáltatás.

A Szövetség szerint a Híd-platformból távozók megosztják a magyar közösséget
A Szövetség szerint megosztják a magyar közösséget azok, akik távoztak a párt Híd-platformjából. Ezt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke jelentette ki. Hozzátette, a platform tovább működik a pártban, tagjai új elnököt választanak. Az abból távozók létrehozták a Most-Híd 2023 pártot, és visszautasítják, hogy megosztják a magyarságot.

Távozik a Szövetségből a Híd
A Híd 45 tagú döntéshozó szerve kedden megszavazta azt a határozatot, aminek alapján kilépnek a Szövetségből.

Szakadhat a Szövetség
Gyimesi jelölése miatt a párt grémiumában nem tudtak megegyezni a választási listáról.

Eldőlt: Gyimesi György szerepelni fog a Szövetség MKP-platformjának a listáján
Korábban az OĽaNO parlamenti frakciójában ülő politikus 150. helyen szerepel a magyar gyűjtőpárt választási listán.

A Híd-platform nem lesz a Szövetség része, ha Gyimesi felkerül a jelöltlistára
A Híd-platform nem lesz a Szövetség része, ha Gyimesi György felkerül a parlamenti választási jelöltlistára. A Szövetségnek legkésőbb május 15-ig le kell zárnia ezt a kérdést - döntött május 11-i, csütörtöki ülésén a Híd-platform legfelső döntéshozó szerve.

Gyimesi szerint megegyeztek, hogy a 150. lesz a Szövetség listáján
Az OĽaNO frakciójából kilépett politikus a Szlovák Rádió vitaműsorában beszélt erről.

Gyimesi: Közel a megegyezés az MKP-platformmal
Gyimesi György, az OĽaNO képviselőcsoportját április 19-én, szerdán elhagyó független parlamenti képviselő, valamint Berényi József, a Szövetség MKP-platformjának elnöke volt a Pátria Rádió Reggeli c. műsora, április 20-i, pénteki kiadásának vendége.

Mit hozhat magával az MKP-platform és Gyimesi násztánca a Szövetségben?
Berényi Józsefet a Szövetség MKP-platformjának Gyimesi Györggyel folytatott tárgyalásáról kérdezte Köteles Szabolcs.

Gyimesi és a Szövetség MKP-platformja tovább keresi az egymáshoz vezető utat
Az OĽaNO politikusa pénteken fog egyeztetni Berényi Józseffel. Előzetesen felmerült, hogy a 150. helyet fogja kapni a Szövetség listáján, azonban a listavezetői helyre pályázik Gyimesi.