Milan Majerský
A belügyminiszter szerint hasznos kormányzati törvényjavaslatok nélkül helyénvaló előrehozott választásokról beszélni
Ha a parlament nem tud hasznos kormányzati törvényeket elfogadni, akkor az előrehozott választásokról szóló vita jogos - fejtette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke az STVR Szombati párbeszédek című vitaműsorában.
Šimečka: A kerekasztal csapda az ellenzék számára, ez az egész csak egy álca
A kerekasztalon részt vevő Milan Majerský kijelentette, hogy az államfő és a kormánypártok elnökei megerősítették, hogy Szlovákia európai uniós és NATO-tagsága megváltoztathatatlan.
Feltételekkel működne együtt a KDH és a PS
Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Progresívne Slovensko (PS) egyetértésre tud jutni gazdasági és igazságügyi kérdésekben, egyes témákban viszont eltér a véleményünk, ilyen például a terhességmegszakítás – mondta a TASR-nek adott interjúban Milan Majerský, a KDH elnöke.
A kínai befektetések érkezésével kínai rendőröket fognak alkalmazni Szlovákiában – véli a KDH elnöke
Tibor Gašpar rémhírterjesztéssel vádolta meg Milan Majerskýt.
František Mikloškot jelöli házelnöknek a KDH
František Mikloškot jelöli házelnöknek a KDH, a mozgalom szerint az ellenzéknek közös jelöltet kellene állítania. Ezt Milan Majerský, a KDH elnöke jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján, egyúttal bírálta, hogy a kormánypártok még mindig nem tudtak megegyezni, kit jelöljenek házelnöknek.
A belügyminiszter szerint a közvéleményt nem érdekli, mi történik az RTVS-ben
Milan Majerský, a KDH elnöke megerősítette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok, ha nem vétózza meg az államfő az RTVS megszüntetéséről szóló törvényt.
Michal Šimečka és Milan Majerský szerint is kemény munka vár Peter Pellegrinire
Peter Pellegrininek nagyon nehéz dolga lesz köztársasági elnökként, a mércét ugyanis magasra tették – nyilatkozta Michal Šimečka az ellenzéki Progresszív Szlovákia párt elnöke Pellegrini mai beiktatását követően.
Majerský: A merényletet elítélő határozat általános kompromisszum eredménye
A Robert Fico (Smer-SD) kormányfő elleni merényletet elítélő parlamenti határozatot széles körű kompromisszum eredményeként fogadta el a törvényhozás - jelentette ki Milan Majerský, az ellenzéki KDH elnöke. Hozzátette, mozgalma ahhoz ragaszkodott, hogy a nyilatkozat tartalmazza az összes közjogi méltóság és közéleti szereplő megvédésének szükségességét. Hangsúlyozta, hogy az ország minden egyes állampolgárának biztonságban kell éreznie magát.
A KDH támogatná Richard Raši házelnökké választását
Milan Majerský az RTVS Sobotné dialógy című műsorában szerepelt a beruházási és informatizációs miniszterrel.
Korčokot támogatja a KDH az államfőválasztás második fordulójában
A kereszténydemokraták azonosulnak az köztársaságielnök-jelölt értékrendjével.