Menekülthullám

Csaknem 2 900 ukrajnai menekült érkezett szerdán Szlovákiába
58 300 személy folyamadott ideiglenes menedékkérelemért Szlovákiában a háború kitörése óta.

Az oktatási minisztérium térképet készített a szabad helyekkel rendelkező iskolákról
A nyilvántartás célja, hogy megkönnyítsék az Ukrajnából érkező tanulók beilleszkedését a szlovák iskolarendszerbe.

Az ENSZ szerint több mint 3,8 millió ember hagyta el Ukrajnát a háború kirobbanása óta
Még további 6,5 millió ember hagyhatja el a háború által sújtott országot.

Nagy kapacitású segítőközpont nyílt Pozsonyban az ukrajnai menekültek számára
Az állam, a non-profit szervezetekkel és a magánszektorral karöltve hozta létre a központot.

Vasárnap 3 427 személy érkezett Ukrajnából Szlovákiába
A háború kitörése óta 283 ezer menekült lépte át az ukrán-szlovák határt.

Továbbra is érkeznek a háború elől menekülők Szlovákiába
Márciusban eddig 54 ezren igényeltek ideiglenes menedéket a szlovák hatóságoknál.

Csaknem háromezren kértek ideiglenes menedéket Kassán
Napi 500 körül stabilizálódott a menekültek száma Kassán.

Továbbra is érkeznek a menekültek
Kedden majd kétezer személy kérvényezett ideiglenes menedéket.

360 ukrán menekül már munkát vállalt Szlovákiában
Milan Krajniak tájékoztatott erről munkaügyi miniszter kedd délelőtt Karol Zimmerrel, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ vezérigazgatójával közösen.

Továbbra is érkeznek a menekültek a határra
Vasárnap 4 467 személy érkezett Ukrajnából Szlovákiába.