Menekülthullám
Folytatódik a brit tragikomédia
Nem sokat váratott magára az új brit kormány első nagy ballépése. Most a szigetország régi-új belügyminisztere, Suella Braverman feje felett gyülekeznek sötét felhők.
Több mint 17 000 ember érkezett Szlovákiába Ukrajnából a múlt héten
844-en folyamodtak ideiglenes menekülti státuszért.
Stabil az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos helyzet Szlovákiában
A háború kitörése óta több 834 000 menekült érkezett Szlovákiába, akik közül 95 132-en részesültek ideiglenes menedékkérelemben.
Rendőrök fogták el a 21 menekültet szállító furgon sofőrjét
Az autót úgy sikerült megállítani, hogy mind a négy kerekét kilőtték.
Ismét menekültek vesztek a tengerbe
Több tucat embert keresnek még a hatóságok.
Hajókon helyezné el a menekülteket a holland kormány
A németalföldi ország így kezelné azt a válsághelyzetet, hogy nem tudnak biztosítani elegendő helyet az országba érkező menekültek számára.
Megtámadtak egy ukrán férfit Pozsony főpályaudvarán
A tetteseket a rendőrség a biztonsági kamerák felvételeinek köszönhetően időben elfogták.
Többen térnek vissza Ukrajnába, mint amennyien érkeznek onnan
Már két nagy kapacitású fogadóközpontot is bezártak a háború elől menekülők csökkenése miatt.
Európa Tanács Fejlesztési Bankja kölcsönt ad Lengyelország számára
A jóváhagyott hitellel, ami az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának az eddigi legnagyobbja, a lengyel kormány az ukrajnai menekülteken kiván segíteni.
Több mint 2 800 menekült érkezett kedden Szlovákiába
Már több mint 80 000 háború elől menekülő folyamodott ideiglenes menedékkérelemért.