Menekültek

Körülbelül 700 ukrajnai menekültet szállásoltak el eddig Bősön
A Szlovák Műszaki Egyetem bősi épületegyüttesében legutóbb a 2015-ös menekültválság idején szállásoltak el menedékkérőket.

Három egészségügyi központ működik a háborús menekültek számára
Egy Kassán, kettő pedig Pozsonyban.

Eddig csaknem 870 ezren tértek vissza Ukrajnába
Naponta 25 ezer és 30 ezer közé tehető a visszatérő menekültek száma

Szencen adaptációs központ kezdi meg működését
Szencen adaptációs központ kezdi meg működését az orosz katonai agresszió következtében Szlovákiába került ukrán gyerekek számára.

Csaknem 3400 ukrajnai menekült érkezett tegnap Szlovákiába
Tegnap 3379-en lépték át a szlovák-ukrán határt, közülük 330-an kértek átmeneti menedéket - tájékoztatott Lucia Kirinovičová, a belügyminisztérium sajtóosztályának szóvivője.

A késve érkezett szállástámogatási kérvényeket is elfogadhatja az önkormányzat
A belügyminisztérium arra kéri az önkormányzatokat, fogadják a menekültek elszállásolásának támogatására vonatkozó kérvényeket akkor is, ha késve érkeznek, és az ügyfélfogadási időt igazítsák az igényekhez.

Már 250 ukrán menekült tartózkodik Érsekújvárban
A legfrissebb tájékoztatás szerint már 250 ukrán menekült tartózkodik Érsekújvárban.

Kevesebb ukrán menekült érkezik Lengyelországba
A háború kezdete óta több mint 2,4 millió ember menekült Ukrajnából Lengyelországba.

Ingyenessé tették a városi tömegközlekedést az ukrán menekültek számára
Személyazonosságot ellenőrizhetnek.

Az Ukrajnából indult migráció hozzájárulhat a TBC terjedéséhez
Ukrajnában sok a TCV-ben szenvedő páciens.