Matúš Šutaj Eštok
A KDH gyanakvással reagált Matúš Šutaj Eštok vasárnapi kijelentésére
Az ellenzéki KDH az aktív ügyek befolyásolásáról kérdezi Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztert, azt követően, hogy vasárnap, a Markíza televízióban úgy nyilatkozott, ezen a héten le kell zárni Andrej Danko (SNS) balesetének vizsgálatát.
A bejelentővédelmi törvény módosításának visszavonását javasolja a belügyminiszter
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter javaslatot nyújt be a kormánynak a bejelentővédelmi törvény módosításának visszavonására. A miniszter szerint a változások szélesebb körű szakértői vitát igényelnek, "hogy ne használják fel őket ismét az ellenzék politikai kampányára". Emellett elegendő időt akar teremteni a vitára.
Šutaj Eštok beleegyezne az erőszakos bűncselekmények szigorúbb büntetésébe
Ha Zuzana Čaputová köztársasági elnök megvétózza a büntető törvénykönyv módosítását az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban, Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter arra számít, hogy a koalíció nem fogja megtagadni a változtatásokat. Ezt a TA3 V politike című vasárnapi vitaműsorában mondta.
Elejétől fogva keményen dolgozunk, mondják 100 nap után a miniszterek
Elejétől fogva keményen dolgozunk, mondják a kormány első 100 napja után a miniszterek, akik a kabinet csütörtöki ülése előtt nyilatkoztak.
Šutaj Eštok szerint beépítik a Btk. módosításjavaslatába az Európai Bizottság és a Főügyészség észrevételeit
A Bünterő törvénykönyv módosításjavaslatába az Európai Bizottság és a Főügyészség észrevételeit is beépítik. Erre Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában tett ígéretet. „Ezek olyan változtatások lesznek, amelyek minden szakértőnek megfelelnek” - jegyezte meg.
Šutaj Eštok szerint a végéhez közeledik Andrej Danko balesetének vizsgálata
Végéhez közeledik a rendőrségi eljárás ellenőrzésére indított vizsgálat Andrej Danko (SNS), a parlament alelnökének balesete ügyében - jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter. Hozzátette, semmit sem hozhat nyilvánosságra, amíg az ügyészség le nem zárja a vizsgálatot.
Šutaj Eštok nyilvánosságra hozná a Danko balesetével kapcsolatos részleteket
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter bejelentette, nyilvánosságra hozza Andrej Danko, a parlament alelnökének közüti balesetével kapcsolatos vizsgálat részleteit. A rendőrségi eljárás lezárulta után, valószínűleg még ezen a héten tájékoztatja a nyilvánosságot.
Šutaj Eštok: Biztonsági ellenőrzésnek vetjük alá az iskolákat
Biztonsági ellenőrzést tart a belügyminisztérium az alap- és középiskolákban - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, miután tárgyalt Tomáš Drucker (mindketten Hlas-SD) oktatási miniszterrel.
A KDH felszólította a belügyminisztériumot, tegye közzé, Danko alávette-e magát alkoholtesztnek
Az ellenzéki KDH felszólította a belügyminisztériumot, hogy tegye közzé, hogy Andrej Danko (SNS) alávetette magát alkoholtesztnek, vagy sem. A tárca erre úgy reagált, hogy Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter nem jogosult utasítást adni a folyamatban lévő nyomozásból származó információk közzétételére.
A belügyminiszter jó ötletnek tartja a testkamerák bevezetését a rendőrségen
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) támogatja a testkamerák bevezetését a rendőrségnél, mondta a TASR-nek adott interjújában.