Lengyelország

A lengyel és a szlovák elnök méltatta a két ország jó kapcsolatait
Peter Pellegrini és Andrzej Duda közös sajtótájékoztatót tartott megbeszélésük után, ahol szó esett Ukrajna támogatásáról is.

Lengyelországba utazott Peter Pellegrini
Az államfő a legfőbb lengyel közjogi méltóságokkal találkozik.

Lengyelország köteles legalizálni öt azonos nemű pár polgári házasságát
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete szerint a lengyel kormány azonos nemű párok közötti polgári házasságokat köteles legalizálni. Ezt Marcin Wiącek ombudsman mondta szombaton.

Lengyelország és a balti országok az EU támogatását kérik keleti határaik megerősítéséhez
A négy ország miniszterelnöke szerint a határaikon kiépítendő hatékony védelmi infrastruktúra megfelelő védelmet nyújthat az orosz katonai akciókkal szemben.

Megkezdte munkáját az Ukrajnát érintő dezinformáció elleni szervezet
A lengyel és amerikai kezdeményezéshez több ország, a NATO és az Európai Unió Külügyi Szolgálata is csatlakozott.

Lengyelországban a jobbközép kormánypártok győztek az EP-választáson
Donald Tusk pártja 53-ból 21 EP-mandátumot szerzett meg.

Lengyelország-szakértő: Annak lesz igaza, akinek többsége van
Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata

Lezárták a jogállamisági eljárást Lengyelországgal szemben
A döntés meghozatalához az vezetett többek között, hogy Varsó elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzetközi jogszabályokkal szemben.

Lengyelország korlátozza az orosz diplomaták mozgását
A korlátozás az orosz külképviselet valamennyi alkalmazottjáro fog vonatkozni - jelentette ki a lengyel külügyminiszter.

Lengyelország fontolgatja, hogy beszálljon Ukrajna légvédelmébe
Varsóban azt mérlegelik, hogy lelőjék-e a Nyugat-Ukrajnát támadó orosz rakétákat.