Lengyelország
Lengyelországnak ismét jogállammá kell válnia -jelentette ki beiktatási beszédében Karol Nawrocki
Az új lengyel államfő szerint a bírák nem istenek, a lengyel népet kell szolgálniuk.
Újraindították Lengyelország egyetlen atomerőművének reaktorát
Lengyelország ismét üzembe helyezte egyetlen működő atomreaktorát – jelentette be Milosz Motyka energetikai miniszter.
Orbán Viktor szerint Donald Tusk utálja őt, a magyar kormányfő Brüsszelt és a jelenlegi lengyel kormányt is bírálta
Orbán Viktor egy lengyel televíziós interjúban bírálta Donald Tusk kormányát és az Európai Unió igazságtalan bánásmódját Magyarországgal szemben.
A lengyel parlament elnöke szerint puccskísérletre akarták rávenni
Szymon Holownia, a lengyel parlament, a Szejm elnöke azt állítja: a közelmúltban több politikus is megkereste őt, hogy késleltesse az új köztársasági elnök beiktatását, amit államcsínykísérletnek tart.
A lengyel minisztercserék önmagukban nem javítanak Tuskék megítélésén
Tusk átalakította kormányát – távozhat is? Mit hoz az új elnök, Nawrocki érkezése?
Bemutatta a lengyel kormány új összetételét Donald Tusk
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bemutatta kormánya új összetételét. Az újjáépítést az elnökválasztás után jelentette be, amelyen a kormánykoalíció jelöltje veszített.
A lengyelek több mint fele nem tartja sikeres kormányfőnek Donald Tuskot
A lengyelek több mint fele nem tartja sikeres kormányfőnek Donald Tuskot – derül ki az IBRiS közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Lengyelország: Több mint hatezer embert ellenőriztek az első napon a határokon
Lengyelországban a német és litván határokon bevezetett ideiglenes ellenőrzések első napján több mint 6800 személyt és 3100 járművet vizsgáltak át – közölte a lengyel belügyminisztérium.
Teljes készenlétbe helyezték a lengyel határőröket a Németországgal közös határon
Amennyiben Németország nem vonja vissza az ellenőrzést a közös határszakaszon, Lengyelország is meghosszabbítja a vasárnap éjfélkor hatályba lépett, egyelőre augusztus 5-ig érvényes intézkedést - jelentette ki hétfőn Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter a TVN24 kereskedelmi hírtelevízióban.
Varsó után most minden szem Koppenhágára szegeződik – megkezdődött a dán uniós elnökség
“Erős Európa egy változó világban” - ezt a címet kapta a dán elnökség programja, amely elsősorban az európai biztonság és versenyképesség növelésére koncentrál majd.