Lengyelország

Andrzej Duda lengyel államfő szerint Vlagyimir Putyin politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre
A lengyel államfő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre.

Közel egymillió hatszázezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba
A háború kezdete óta közel 1 millió 600 ezer ember menekült Lengyelországba Ukrajnából - közölte szombaton a lengyel határőrség.

Kamala Harris Lengyelországban
Az alelnök kifejtette, hogy az Egyesült Államok megvédi a NATO-tagországokat.

Megszavazta a lengyel szejm szerda este az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló különleges törvény tervezetét
Szinte egyhangúlag megszavazta a lengyel szejm szerda este az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény tervezetét.

Varsó magasabb uniós támogatást szorgalmaz az Ukrajnával határos országoknak
Az Ukrajnával határos országoknak a bejelentettnél határozottan nagyobb uniós támogatásra van szükségük a menekültáradat kezelésére - hangsúlyozta a varsói kormányfői hivatalban vasárnap rendezett sajtóértekezleten Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

A lengyel katolikus karitász ukrajnai gyermekotthonokból fogad be árvákat
A lengyel katolikus karitász, a Caritas Poland bejelentette, hogy az ukrajnai gyermekotthonokból befogad kétezer árvát.

A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban
Keddre virradóan a lengyel kormány biztonsági központja (RCB) közölte.

Lengyelországban a szélvihar már emberéletet is követelt
Több mint 340 ezer háztartásban nincs áram a 120 km/órás széllökések miatt.

Kelet-Európai körúton a brit külügyminiszer
Liz Truss az ukrán és a lengyel kollegájával folytat majd tárgyalásokat.

Csehország és Lengyelország kész az esetleges ukrán menekültek befogadására
A lengyel belügyminisztérium előzetes becslése az, hogy akár egymillió ukrán menekeltült is érkezhet az országba.