Lengyelország

Utódlási harc állhat a lengyel konzervatívok kormányalakítási megbízása mögött
Andrzej Duda lengyel államfő az október 15-i parlamenti választások győztesének, egykori anyapártjának adta a kormányalakítási megbízást.

A lengyel elnök Mateusz Morawieckit bízta meg kormányalakítással
Andrzej Duda lengyel államfő bejelentette, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) párt miniszterelnök-jelöltjét, a jelenlegi ügyvezető kormányfőt, Mateusz Morawieckit bízza meg kormányalakítással.

Hétfő este derül ki, hogy ki lesz az új lengyel miniszterelnök
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök hétfő este jelenti be, hogy kit nevez ki új miniszterelnöknek.

Lengyelországban a rendőrség feloszlatott egy gyermekpornográfiával foglalkozó csoportot
A lengyel kiberbűnözés elleni küzdelem hivatala egy 64 fős csoportot leplezett le, amely gyermekpornográfiát terjesztett.

Továbbra is ellenőriznek a lengyel-szlovák határon: 20 nappal hosszabbították meg a rendeletet
Lengyelország 20 nappal, november 22-ig meghosszabbítja az ellenőrzéseket Szlovákiával közös határán, következik a lengyel belügyminisztérium új rendeletéből.

Lassú lesz a lengyel kormányváltás
Csúszhat a kormányváltás Lengyelországban, miután a PIS megpróbálja összekalapozni a többséget a szejmben.

Andrzej Duda: két komoly kormányfőjelölt van, Mateusz Morawiecki és Donald Tusk
Andrzej Duda lengyel elnök ma bejelentette, hogy november 13-ára hívja össze az újonnan megválasztott parlament első ülését.

Lengyelország irányváltásával széteshet a visegrádi négyek országcsoportja
Nyolc év ultrakonzervatív kormányzás a közszolgálati sajtó és a bíróságok erővel történő átalakítása és egy euroszkeptikus, populista szellemiségű államvezetés után Lengyelország a úgy tűnik irányt vált.

A Donald Tusk vezette lengyel ellenzék kész kormányt alakítani
A lengyel ellenzék vezetője, Donald Tusk felszólította Andrzej Duda, lengyel köztársasági elnököt, hogy mihamarabb hozzon döntést arról, kit bíz meg kormányalakítással elsőként.

Tusk újra kormányfő lehet
A lengyel Állami Választási Bizottság kedd délre ígéri a vasárnapi választás végeredménye bejelentését.