Lengyelország
Lengyelországban Duda nem írja alá az abortusz dekriminalizálását célzó törvényjavaslatot
Andrzej Duda lengyel államfő nem fogja aláírni azt a törvényjavaslatot, amelynek célja az abortusz részleges dekriminalizálása, amennyiben azt a terhesség 12. hete előtt végzik el.
Lengyelország kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá Ukrajnával
„A dokumentumban minden szó jelent valamit, és ezeknek a szavaknak gyakorlati következményei lesznek” – mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
A lengyel és a szlovák elnök méltatta a két ország jó kapcsolatait
Peter Pellegrini és Andrzej Duda közös sajtótájékoztatót tartott megbeszélésük után, ahol szó esett Ukrajna támogatásáról is.
Lengyelországba utazott Peter Pellegrini
Az államfő a legfőbb lengyel közjogi méltóságokkal találkozik.
Lengyelország köteles legalizálni öt azonos nemű pár polgári házasságát
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete szerint a lengyel kormány azonos nemű párok közötti polgári házasságokat köteles legalizálni. Ezt Marcin Wiącek ombudsman mondta szombaton.
Lengyelország és a balti országok az EU támogatását kérik keleti határaik megerősítéséhez
A négy ország miniszterelnöke szerint a határaikon kiépítendő hatékony védelmi infrastruktúra megfelelő védelmet nyújthat az orosz katonai akciókkal szemben.
Megkezdte munkáját az Ukrajnát érintő dezinformáció elleni szervezet
A lengyel és amerikai kezdeményezéshez több ország, a NATO és az Európai Unió Külügyi Szolgálata is csatlakozott.
Lengyelországban a jobbközép kormánypártok győztek az EP-választáson
Donald Tusk pártja 53-ból 21 EP-mandátumot szerzett meg.
Lengyelország-szakértő: Annak lesz igaza, akinek többsége van
Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata
Lezárták a jogállamisági eljárást Lengyelországgal szemben
A döntés meghozatalához az vezetett többek között, hogy Varsó elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzetközi jogszabályokkal szemben.