Lengyelország

A tagállamok belpolitikai helyzete rányomja a bélyegét a V4-es együttműködésre
Kedden Prágában tárgyaltak a Visegrádi Négyek kormányfői. A négy visegrádi ország egyetért abban, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége, de annak formáját eltérően ítélik meg.

Andrzej Duda: A leghevesebb vita a nyugati csapatok Ukrajnába telepítéséről szólt a párizsi csúcstalálkozón
Az Ukrajnának nyújtandó segélyekről tartott hétfői párizsi csúcstalálkozón a leghevesebb vita a nyugati csapatok Ukrajnába telepítéséről szólt - nyilatkozta ma (kedden) Andrzej Duda lengyel elnök újságíróknak.

Lengyel és cseh miniszterek bírálják Robert Ficot az Ukrajnával kapcsolatos szavaiért
Hevesen bírálták a cseh miniszterek Robert Fico szlovák kormányfőt az ukrajnai háborúval kapcsolatos szavai miatt, sőt Petr Fiala miniszterelnököt többen felszólították, hogy ne hívja meg a szlovák kormányfőt a keddi prágai V4-csúcstalálkozóra. Ő azonban végül ezt nem tette meg, így a találkozó a tervek szerint zajlik.

Az Európai Bizottság felszabadítja a Lengyelországnak szánt befagyasztott forrásokat
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteken bejelentette, hogy az EB 137 milliárd eurónyi uniós forrást szabadít fel Lengyelország számára, amelyet a lengyelországi jogállamiságot fenyegető veszélyek miatt fagyasztottak be.

Zelenszkij megoldaná a gazdák blokádjának problémáját
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán találkozót javasolt a lengyel kormánynak a közös határon kialakult helyzet megoldása érdekében, ahová meghívta Donald Tusk lengyel miniszterelnököt. Hozzátette, hogy szerinte a lengyel gazdák tiltakozásából csak Oroszország húz hasznot.

Lengyelország ejti a német háborús jóvátételi igényeket
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kormánya eláll a Németországtól követelt második világháborús jóvátételektől, ehelyett a kárpótlás más formájára törekszik, például történelmi épületek helyreállítására vagy kölcsönös védelmi beruházásokra – jelentette be Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter.

Európa-szerte elégedetlenek és tüntetnek a gazdák
Már több mint egy hete tart a spanyol gazdák tiltakozása az Európai Unió fenntarthatósági politikája ellen.

Az ukrajnai orosz rakétatámadás miatt vadászgépek is felszálltak Lengyelországban
Lengyel és NATO vadászgépek szálltak fel szerda reggel, hogy biztosítsák a lengyel légteret a fokozott ukrajnai orosz rakétatámadások ellen - közölte a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága a DORSZ.

Lengyelország szigorítja az ellenőrzést Ukrajnával közös határán
A lengyel mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint Lengyelország szigorítja az ellenőrzést Ukrajnával közös határátkelőin.

Lengyelországban Tusk felvetette az előrehozott választások lehetőségét, ha az elnök beavatkozik a kormányzásba
A decemberben hivatalba lépett Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön felvetette az előrehozott parlamenti választások megtartásának lehetőségét, ha Andrzej Duda elnök beavatkozik a kormányzásba.