Külpolitika
Šutaj Eštok nem látja szükségét a külpolitikai memorandum megváltoztatásának
A Hlas-SD nem látja szükségét annak, hogy megváltoztassák a három legfőbb közjogi méltóság által aláírt külpolitikai memorandum alapértékeit, megérti azonban Robert Fico miniszterelnök indoklását.
Kedden lesz a külpolitikáról szóló rendkívüli parlamenti ülés
Kedden, január 14-én, 10 órakor kezdődik az ellenzék által indítványozott, az ország külpolitikai irányvonaláról szóló rendkívüli parlamenti ülés – tájékoztatott a törvényhozás médiaosztálya.
Külpolitikai állásfoglalást készít elő a kormányfő
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő közös állásfoglalás elfogadását javasolja a három legfőbb közjogi méltóság és a kormánypártok elnökei számára, amelyben lefektetnék Szlovákia további külpolitikai irányultságát és azokat az alapelveket, amelyekhez külpolitikájában igazodik.
Külpolitikáról szóló memorandumot írt alá Pellegrini, Fico és Žiga
A nyilatkozattal a kormánypártok azt szeretnék üzenni, hogy Szlovákia szuverén külpolitikát akar folytatni.
Čaputová úgy véli: Szlovákia külpolitikai irányvonalának pártokon átívelő konszenzuson kell alapulnia
A köztársasági elnök kiemelte a párbeszéd fontosságát.
Az SaS szerint a Smer külpolitikájának iránya és teljesítménye is szégyenletes
Riasztó a szlovák külpolitika iránya és teljesítménye - jelentette ki az ellenzéki SaS. A párt bírálja a V4-ek szintjén folytatott külpolitikát, valamint Juraj Blanár külügyminiszter találkozóját Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, amely lépéseket váltott ki a cseh kormány részéről.
Ha gyengítjük a külpolitikát, elveszíthetjük a barátainkat, véli Čaputová
Ha a külpolitika gyengül az értékek tekintetében, elveszíthetjük barátainkat. Ezt Zuzana Čaputová köztársasági elnök posztolta közösségi oldalán.
Választási szuperév: interjú Gálik Zoltánnal
Mind közül talán az Egyesült Államokban idén esedékes elnökválasztás lesz a legizgalmasabb és legfontosabb is egyben, már ha az elmúlt év turbolens külpolitikáját nézzük.
Fico: „Az EU- és NATO-tagság nem gátolhatja szuverén álláspontunk kialakítását“
Európai uniós és NATO-tagságunk hatással van külpolitikai prioritásainkra, de nem akadályozhat bennünket szuverén álláspontunk kialakításában - jelentettek ki Robert Fico kormányfő, miután csütörtökön találkozott az amerikai, illetve az orosz nagykövettel.
Blanár: A külpolitikában Szlovákia érdekeit kell szem előtt tartanunk
A külpolitikában Szlovákia nemzeti-állami érdekeit kell szem előtt tartanunk - jelentette ki Juraj Blanár külügyminiszter azután, hogy Robert Fico kormányfő hétfőn hivatalosan is beiktatta hivatalába.