Külföld
Megszólalt Novák Katalin a bicskei pedofilügyben hozott kegyelmi döntésével kapcsolatban
Novák Katalin magyar államfő első alkalommal válaszolt újságírói kérdésekre a bicskei pedofilügyben hozott kegyelmi döntésével kapcsolatban. Erről az Index ír. Hangsúlyozta, hogy az ő elnöksége alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak.
III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak, Vilmos herceg veszi át feladatainak egy részét
III. Károly brit királynál rákot diagnosztizáltak - jelentette be hétfőn a Buckingham-palota. Azt nem pontosították, hogy milyen betegségről van szó, de nem prosztatarákról, amely miatt a király nemrég vizsgálaton esett át.
Szaúd-Arábiába utazott Antony Blinken
Tegnap délután Szaúd-Arábiába érkezett Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki ezzel megkezdte az ötödik közel-keleti körútját az Izrael-Hamász háború október 7-i kitörése óta.
Az ENSZ vizsgálóbizottságot hozott létre az UNRWA átvilágítására
Aránytalan és veszélyes intézkedés a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökség az UNRWA finanszírozásának felfüggesztése, ugyanis ezzel több százezer gázai életét sodorhatják veszélybe.
Közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek Rio de Janeiróban
A dengue-lázas megbetegedések ugrásszerű megnövekedése miatt egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek Brazília több városában, köztük Rio de Janeiróban - jelentették be az állam hivatalos közlönyében hétfőn, alig pár nappal az évenként megrendezett, több millió turistát vonzó riói karnevál előtt.
Kaliforniában a heves viharban többen meghaltak
Heves vihar okozott veszélyes áradásokat és viharos szelet Kaliforniában hétfőn, ahol legalább három ember meghalt, és csaknem félmillió otthon maradt áram nélkül.
Miért késlelteti a magyar Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozását?
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek a magyarországi ellenzéki pártok hétfőn délutánra, hogy az Országgyűlés mihamarabb megszavazza Svédország NATO csatlakozását.
Izrael 60 négyzetkilométerrel csökkentheti Gáza területét
Több műholdfelvétel is arra utal, hogy az izraeli hadsereg egy pufferzóna kiépítésén dolgozik Izrael és a Gázai övezet határán, ami nagyjából 60 négyzetkilométert vehet el a 360 négyzetkilométer területű palesztin enklávéból.
Olaszország is könnyen célponttá válhat, figyelmeztettek a húszik
Olaszországnak vigyáznia kell, ha megtámad bennünket, célponttá válik - üzente Mohamed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók egyik vezetője.
Nem zárja ki Irán közvetlen bombázását az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó
Nem zárta ki az Irán elleni légicsapások eshetőségét az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó - írja az NBC News. Jake Sullivan a csatorna Meet the Press című műsorának volt a vendége, ahol feltették neki azt a kérdést, hogy tervez-e az amerikai légierő támadásokat végrehajtani Irán határain belül is.