Külföld

Árvizek és földcsuszamlások sújtják Szlovénia nyugati részét
Heves esőzések okozta áradások sújtották pénteken Szlovénia nyugati részét, néhány helyi utat földcsuszamlások miatt zártak le.

Négy magyar érintettségű Hamász-túszról tud a magyar kormány
Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomása a magyar kormánynak Gázában, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint erről részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok tájékoztatták őket.

Elhunyt Kína egykori miniszterelnöke
68 éves korában szívrohamban elhunyt Li Kö-csiang egykori kínai miniszterelnök, jelentette a kínai állami televízió.

Újabb katonai támogatást jelentett be az Egyesült Államok Ukrajna számára
Az Egyesült Államok újabb, ezúttal 150 millió dollár értékű katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára a folytatódó háború szükségleteinek kielégítésére.

Andrzej Duda: két komoly kormányfőjelölt van, Mateusz Morawiecki és Donald Tusk
Andrzej Duda lengyel elnök ma bejelentette, hogy november 13-ára hívja össze az újonnan megválasztott parlament első ülését.

Oroszország szerint nem sokat számít, hogy Szlovákia leállítja a fegyverszállítást Ukrajnának
Szlovákia azon szándéka, hogy leállítja az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget, aligha változtat ezen a konfliktuson – jelentette ki Oroszország Robert Fico csütörtöki kijelentésére.

Szankciókkal sújtanák az orosz gyémántexportot
A világ hét iparilag legfejlettebb országa október végén jelenti be, hogy betiltják az Oroszországban kitermelt gyémántok importját – tudta meg a Reuters európai uniós diplomáciai forrásoktól.

Cseh elhárítás: Csehország számára Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt
Csehország számára a legnagyobb biztonsági veszélyt Oroszország jelenti – állapította meg a cseh civil elhárítás a 2022-es évről szóló jelentésében, amelyet ma hozott nyilvánosságra.

Mikorra ratifikálhatja Ankara a svéd NATO-csatlakozást?
Magyarország egyelőre nem indította el a svéd NATO-csatlakozásról szóló parlamenti szavazást.

Katonai kiképzőt gyanúsítanak a maine-i lövöldözéssel
Egy lövészkiképzőt gyanúsítanak a szerdai Maine állambeli mészárlással, aki a helyi rendőrség szerint nemrég két hetet töltött egy pszichiátriai kórházban.