Külföld

Vasárnap tartották Sulyok Tamás beiktatási ceremóniáját
Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beiktatási ceremóniáját vasárnap délután a budapesti Szent György téren tartották

Öt síelő holttestét találták meg a a svájci Alpokban
Öt, szombat óta eltűnt síelő holttestét találták meg a svájci Alpokban. Haláluk oka egyelőre nem tisztázott, egy eltűnt személyt pedig továbbra is keresnek

Nincs egyértelmű győztese a portugáliai parlamenti választásnak
Nincs egyértelmű győztese a portugáliai előrehozott parlamenti választásnak. A délnyugat-európai ország Luís Montenegró által vezetett konzervatív ellenzéki Demokrata Szövetség nevű pártja a szavazatok közel 30, míg a 2015 óta kormányzó Szocialista Párt közel 29 százalékát szerezte meg, kettejük eredménye között azonban nem egész 1 százalékos a különbség.

Emmanuel Macron első alkalommal támogatta az eutanázia engedélyezéséről szóló törvény megalkotását
Emmanuel Macron első alkalommal támogatta egy olyan törvény magalkotását, amely szigorú feltételek mellett elérhetővé tenné az orvosilag asszisztált elhalálozás, azaz eutanázia engedélyezését.

Egy 16 éves fiú vesztette életét az orosz támadásokban Dnyipropetrovszk térségében
Egy ember meghalt, kettő pedig megsebesült az ukrajnai Herszon és Dnyipropetrovszk régiókban az éjszaka folyamán végrehajtott orosz támadásokban - közölték helyi tisztviselők.

Az amerikai hadsereg jelentése szerint visszaverték a húszik dróntámadását a Vörös-tengeren
Az amerikai hadsereg és a szövetséges erők szombatra virradó éjszaka 15, a jemeni húszi lázadókhoz tartozó drónt lőttek le a Vörös-tenger térségében. Ezt az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága jelentette be.

Örményország az uniós tagságot fontolgatja
Örményország fontolgatja, hogy az Európai Unió tagságára pályázik - közölte pénteken Ararat Mirzoyan örmény külügyminiszter.

Törökország és az USA Ukrajnáról, Gázáról és kétoldalú kérdésekről tárgyalt
Török és amerikai tisztviselők Washingtonban megbeszélést folytattak az ukrajnai és a gázai övezetbeli háborúról, valamint különböző kétoldalú kérdésekről is tárgyaltak. Ezt Hakan Fidan török külügyminiszter jelentette ki pénteken.

Az amerikai szenátus elkerülte a shutdownt
Az amerikai szenátus pénteken, néhány órával éjfél előtt jóváhagyta a szövetségi finanszírozásról szóló 460 milliárd dolláros törvénycsomagot, és ezzel elkerülte számos hivatal finanszírozásának leállítását - az úgynevezett shutdownt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Egyesült Államokban találkozott Donald Trump elnökjelölttel
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatása keretében pénteken a floridai Palm Beachen, Donald Trump Mar-a-Lago rezidenciáján találkozott az elnökjelölttel.