Külföld

Izrael támadásokat indított Bejrút déli külvárosai ellen
Legkevesebb két izraeli támadás érte a libanoni főváros, Bejrút déli elővárosait hétfőn késő este.

Oroszország: Putyin 133 ezer új katona besorozását rendelte el
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte 133 ezer új katona besorozását, amelyre várhatóan október 1-től az év végéig kerül sor. Ez egy hétfőn közzétett Kreml-rendeletből következik, amely a 18 és 30 év közötti, nem tartalékos, a szövetségi törvények szerint sorköteles lakosok behívására vonatkozik.

Irán azt állítja, hogy nem küld harcosokat Izrael ellen Libanonba és a Gázai övezetbe
Irán nem vezényel fegyvereseket Libanonba vagy a Gázai övezetbe az Izrael elleni háborúba, „a libanoni és a palesztin kormánynak megvan a kellő képessége és ereje arra, hogy felvegye a harcot az agresszív cionista rezsimmel, nincs ott szükség paramilitáris vagy önkéntes iráni erőkre” – jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Eurobarométer: az uniós állampolgárok több információt szeretnének, hogy felkészülhessenek a vészhelyzetekre
Az uniós állampolgároknak több információra van szükségük a vészhelyzetekre való felkészüléshez - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből.

Az izraeli hadsereg légicsapást mért Bejrút központjára
Az izraeli hadsereg légicsapást mért hétfőn a libanoni főváros, Bejrút központjára, a Dzsamáa Iszlamíja szélsőséges szervezet használatában lévő egyik lakást vette célba.

Dél-Korea beszállhat a jaslovské bohunicei atomerőmű bővítésébe
Dél-Korea és Szlovákia közti, komplex energetikai együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Szöulban Robert Fico szlovák kormányfő és Jun Szok-jo, dél-koreai elnök.

Borrell rendkívüli ülést hívott össze
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőre összehívta az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli informális ülését.

100 éves lett Jimmy Carter volt amerikai elnök
1977 és 1981 között volt hivatalban a 2002-ben Nobel-békedíjat kapott Carter.

A John hurrikán tombolása Acapulcóban legalább 5 emberéletet követelt
Legkevesebb öt ember meghalt a John hurrikán pusztítása következtében a mexikói Acapulco városában - jelentette az AFP hírügynökség.

Az izraeli erők megölték a libanoni Hezbollah vezetőjét
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét.