közlekedés
Kivonják a biztosítás nélküli autókat a nyilvántartásból, jönnek az automatikus bírságok
A kormány jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a hosszú ideje biztosítás nélkül nyilvántartott járműveket kivonnák a forgalmi nyilvántartásból.
PPP projektek keretében újulnak meg a hidak
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta az elsőrendű utak hídjainak átfogó felújítására vonatkozó köz- és magánszféra közötti partnerségi projektet (PPP).
Ne mobilozz! Vezess! – kampányt indít a minisztérium a halálos balesetek leggyakoribb oka ellen
A legtöbb halálos kimenetelű közúti balesetet Szlovákiában a vezetés közbeni mobilozás okozza - derült ki egy felmérésből.
Kategorikusan elutasítják a kamerarendszer bevezetését a mozdonyvezetők
Aggódnak a munkájukat ellenőrző kamerarendszer tervezett bevezetése miatt a szlovákiai mozdonyvezetők, akik szerint az intézkedés nem szünteti meg a rendszerszintű vasúti problémákat, ugyanakkor előfordulhat, hogy egyes mozdonyvezetők nem lesznek hajlandóak belépni a szolgálatba.
Hamarosan mindenkinek mélyebben a zsebébe kell majd nyúlnia, ha jogosítványt szeretne szerezni
Egyre több embert érintő közlekedési szegénység mellett tovább emelkednek az autóiskolás illetékek.
Változások a vasúti biztonság növeléséért – új akcióterv
A kormány jóváhagyta a vasúti biztonság növeléséről szóló akciótervet. Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter a tervben a modern biztosítóberendezések fokozatos bevezetését és a mozdonyvezetők munkafolyamatának módosítását javasolja.
Ráž: A kedvező repülőjegyárak jelentik a legnagyobb előnyt a szlovák utasok számára
A kedvező repülőjegyárak jelentik a legnagyobb előnyt a szlovák utasok számára – mondta Jozef Ráž közlekedési miniszter a Ryanair pozsonyi működésének 20. évfordulóján.
Tilos lenne alkoholt fogyasztani a motorok utasainak
A belügyminisztérium a közlekedési törvények módosítására készül.
A Szlovák Vasút csütörtökön befejezte a bazini vonatbaleset során megsérült vasúti szakasz javítását
A Szlovák Vasút csütörtökön befejezte a bazini vonatbaleset során megsérült vasúti szakasz javítását. A közlekedést mindkét irányban újraindították, és hamarosan a vonatok ismét elérhetik a teljes, 160 kilométer per órás sebességet.
A Wizz Air pénteken elindította új belföldi járatát Pozsony és Kassa között
A Wizz Air fapados légitársaság pénteken ünnepélyes első járattal indította el a belföldi légi összeköttetést Pozsony és Kassa között.