Kormányülés
Szlovákia 200 millió dollárt kapott az USA-tól amerikai hadianyag vásárlására
Jaroslav Naď a szerdai kormányülés után jelentette be.
Az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló javaslatot nyújt be az egészségügyi miniszter
Lengvarský bejelentette, hogy az orvosokon és az ápolókon kívül egyéb egészségügyi dolgozók fizetését is szeretné emelni.
A kormányülés napirendi pontjai
Az elnökválasztás második fordulója és az európai parlamenti választások 2024-ben egy időpontban valósulhat majd meg.
Ülésezett a kormány
Elfogadták az északi országok NATO-csatlakozását, két új helikoptert kapnak a mentők és a rendőrök, vészhelyzetet hírdettek ki a Sajón.
Kormány rábólintott Svédország és Finnország NATO-csatlakozására
A két észak-európai ország csatlakozásával erősödik a Szlovákia biztonsága.
Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról is tárgyal a kormány
Keddi kormányülés témái között szerepelni fog Doborgaz és Dunakiliti között tervezett híd építésének támogatása
Félbeszakadt a szerdai kormányülés
A védelmi miniszter bejelentette, hogy a koalíciós tanács fog ülésezni.
Egyelőre nem nő a pedagógusok fizetése, és az adók sem emelkednek
A pedagógusok 10 százalékos béremelése és az alkoholra, kőolajra és a hazárdjátékokra kivetett adó emelése volt a téma a kormányülésén.
A légszennyezésért a legnagyobb szennyezőknek kellene büntetést fizetniük
A díjszabás évente a mostani 34 euróról 500 euróra emelkedne, s ezzel csökkenne a befizetők száma.
Különadót kell fizetnie a Slovnaft olajfinomítónak az orosz kőolaj feldolgozásából származó nyereségéből
Erről a szerdai ülésen döntött a kormány.