Kormánybukás
A belügyminiszter törvénysértése hozhatja el a hivatalnokkormány kinevezését
Roman Mikulec megbízott belügyminiszter törvényt szegett, amikor állítólag jogtalanul kezelt külföldről származó minősített információkat.
Matovič: Az OĽANO-ban csak az előrehozott választás szeptemberi időpontját támogatják
Az OĽANO elnöke csalódott a koalíciós partnerükben, a Sme rodinában, hogy megakadályozta a Btk. 363-as paragrafusának a módosítását.
A Sme rodina szerint az előrehozott választás júniusi időpontja lenne ideális
Boris Kollár kijelentette, hogy bármelyik időpontot hajlandó támogatni attól függően, hogy melyik dátumhoz lesz meg a szükséges 90 szavazat.
Elfogadta a parlament az előrehozott választás kihirdetéséhez szükséges alkotmánymódosítást
Ennek következtében a választási ciklus parlamenti határozattal lesz lerövídhető.
Sikeres lesz-e a szombati népszavazás?
Míg az egykori koalíciós partnerek az előrehozott választások időpontját keresik, addig a lakosok próbálnak döntésre jutni, hogy az urnákhoz járuljanak -e a Smer-SD által szorgalmazott népszavazáson.
Az államfő január végéig döntést vár az előrehozott választásról
Az államfő szerint az erőfeszítéseknek arra kell irányulnia, hogy értelmes megoldás szülessen.
Előrehozott választások júniusi időpontját támogatja a Sme Rodina
Boris Kollár azonban kijelentette, hogy a szeptemberi időpontot se zárják ki.
Heger: „Nem értem Sulík véleményének változékonyságát“
A kormányfő szerint egy "kamikaze futam" az ami az országban zajlik.
A szlovákiai pártok az ingyenreklám érdekében szerveznek népszavazást
Ján Budaj, ideiglenes környezetvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában a népszavazások többsége sikertelen volt.
Gyimesi és Matovič sem írták még alá Heger kezdeményezését
A megbízott miniszterelnök az RTVS Szombati párbeszédek műsorában arról beszélt, hogy nem lát problémát abban, hogy 76 képviselői aláírást gyűjtsön össze.