kormány
Lezárul a lezárás – egyelőre újraindulhat az amerikai kormányzat
Mi jön most, és meddig bírja cérnával az amerikai költségvetés?
Magasabb pénzbüntetés és gyalogosvédelem – változóban a közlekedési szabályok
KRESZ változása miatt drágább lesz a figyelmetlen sofőrködés.
Tüntetők tartóztatták fel a kormánydelegáció autókonvoját
Tüntetők tartóztatták fel egy időre a nagysurányi akkumulátorgyár alapkőletételére igyekvő kormánydelegáció autókonvoját és rendőri kíséretét – erősítette meg Tomáš Havetta nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő.
A kormány kedden Nagysurányban ülésezik, a tervezett ipari park előkészítéséről tárgyal
A kormány kedden Nagysurányban (Šurany), szerdán pedig Felsővisnyón (Višňové) tart kihelyezett ülést.
A kormány Ukrajnával kapcsolatos lépései ellentmondásosak – mondta Michal Šimečka Brüsszelben
Michal Šimečka, a Progresszív szlovákia elnöke Brüsszelben kijelentette, hogy a szlovák kormány Ukrajnát érintő politikája zavaros és ellentmondásos, főként a katonai támogatás terén.
A kormány elfogadta a 2026-os költségvetést
A szlovák kormány elfogadta a jövő évi állami költségvetés tervezetét, amely 4,1 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol.
A kormány szerdai ülésén több fontos kérdésről tárgyal
Több fontos kérdésről tárgyal szerdán a kormány. Napirenden van a pénzmosás, a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek finanszírozása elleni nemzeti stratégia, amely 2030-ig határozza meg a feladatokat.
Az SaS elutasítja az állításokat, hogy a lopások számának növekedése nem függ össze a Btk-módosítással.
Mária Kolíková (SaS) parlamenti képviselő értékeli, hogy a kormány végre tényként kezeli a növekvő bűnözést.
A kormány jóváhagyta a konszolidációs csomagot, egyelőre csak a magánszemélyek és a vállalkozások számára
A munkaszünet megszüntetése egyes állami ünnepnapokon, a kezdő vállalkozók adómentességének lerövidítése, a munkavállalók jövedelmének progresszív adóztatása vagy az egészségügyi járulékok emelése.
Több mint kétmillió eurót különített el több járás támogatására a kormány
A kormány több mint 2 millió eurót szabadított fel a Szenicei és Szakolcai járások, valamint a szomszédos régió gazdasági és társadalmi helyzetének javítására.