Na hlavný obsah

Komáromi Jókai Színház

„A Jókai volt az álmom” – A Páholy vendége Finta Viktória
Nappali páholy Audio

„A Jókai volt az álmom” – A Páholy vendége Finta Viktória

A Komáromi Jókai Színház új dramaturgjával eddigi legnagyobb szakmai sikereiről és célkitűzéseiről is beszélgettünk.

Erről a borzalomról mindenkinek tudnia kell
Nappali Audio

Erről a borzalomról mindenkinek tudnia kell

Továbbra is műsoron van a komáromi Jókai Színházban az Egy piaci nap című előadás, melynek kapcsán a társulat két színművészével beszélgettünk a megrázó, mégis felemelő erejű darabról.

Komolyan vett játék – a Páholy vendége Olasz István
Nappali páholy Audio

Komolyan vett játék – a Páholy vendége Olasz István

A komáromi Jókai Színház jeles művésze mesélt pályája kezdetéről, a színpadon megélt küzdelmekről és a színészi hivatás mindennapi kihívásairól.

Mohácsi János: „Minden olyan dologgal, ami a másik ellen uszít, borzasztóan óvatosnak kell lenni”
Nappali Audio

Mohácsi János: „Minden olyan dologgal, ami a másik ellen uszít, borzasztóan óvatosnak kell lenni”

Závada Pál regénye, az Egy piaci nap kel életre a komáromi Jókai Színház színpadán

Utazások a színpadon és a valóságban
Nappali Audio

Utazások a színpadon és a valóságban

Beszélgetés Olasz István színművésszel.

Az elátkozott család – premier a Jókai Színházban
Nappali Audio

Az elátkozott család – premier a Jókai Színházban

Jókai Mór regényét Varga Emese alkalmazta színpadra, vele beszélgettünk a bemutatót megelőzően.

Ismét a „Jókai” színpadán a Hőbörgő János Mátyás Károly!
Nappali Audio

Ismét a „Jókai” színpadán a Hőbörgő János Mátyás Károly!

Március utolsó két hétvégéjén több ízben is megtekinthető lesz az előadás a Komáromi Jókai Színházban.

Gál Tamás: Rengeteget dolgoztam, hogy ez a színház ilyen legyen, mint most
Kultúra | Tudomány Audio

Gál Tamás: Rengeteget dolgoztam, hogy ez a színház ilyen legyen, mint most

Hamarosan eldől, ki igazgathatja a Komáromi Jókai Színházat a következő években.    

Gál Tamás marad a Komáromi Jókai Színház igazgatója
Kultúra | Tudomány

Gál Tamás marad a Komáromi Jókai Színház igazgatója

Gál Tamás marad a Komáromi Jókai Színház igazgatója, írja a Szabad Újság. A Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjáról hétfőn döntött egy héttagú pályázati bizottság.

A kulisszák mögött – portréinterjú Rédli Károllyal
Nappali Audio

A kulisszák mögött – portréinterjú Rédli Károllyal

A neves rendező és műfordító legutóbb Szabó Magda meseregényét, a Tündér Lalát vitte színre a Komáromi Jókai Színházban.

Legolvasottabb