Költségvetés
A Felsőoktatási Tanács értékelte a felsőoktatási intézmények támogatásának jelentős emelését
A Felsőoktatási Tanács értékelte, hogy az állami költségvetés 2024-ben az állami felsőoktatási intézmények támogatásának jelentős emelésével számol, továbbá hogy konstruktív egyeztetésre került sor az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium képviselőivel.
A költségvetéshez kötődő pontokkal bővült a parlamenti ülés programja
A költségvetéshez kötődő pontokkal bővült a 6-ik parlamenti ülésszak programja. Peter Pellegrini házelnök kijelentette, a hét végéig szeretnék megvitatni az állami költségvetés tervezetét és a kormány három további törvényjavaslatát, melyekről gyorsított eljárásban tárgyalnak.
Az ellenzék azt javasolja, térjen át a parlament a költségvetés megvitatására
Az ellenzék azt javasolja, hogy a parlament szakítsa meg a hatásköri törvény megvitatását és térjen át a jövő évi állami költségvetési tervezet megtárgyalására. A Progresívne Slovensko, a KDH és az SaS frakcióvezetője terjesztette elő az erre vonatkozó ügyrendi javaslatot, de támogatja a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakciója is.
A kormány december 22-ig jóvá akarja hagyni az állami költségvetést
A cél, hogy december 22-ig jóváhagyjuk az állami költségvetést. Ezzel biztosítva lesz az állam működése - jelentette ki Robert Fico kormányfő Brüsszelben, az Európai Unió csúcstalálkozója után.
A NATO bejelentette a 2024-es katonai és polgári költségvetésének növelését
A NATO csütörtökön bejelentette, hogy 2024-re 12 százalékkal, több mint 2 milliárd euróra növeli katonai költségvetését. Polgári költségvetését több mint 18 százalékkal, 438 millió euróra emeli.
Ezrek tüntettek Brüsszelben az uniós költségvetési szigor ellen
Több ezer ember tüntetett kedden Brüsszelben az Európai Szakszervezeti Konföderáció felhívására.
Jóváhagyta a költségvetési tervet a kormány
Kedden jóváhagyta a 2024-26-os költségvetési tervezetet a kormány. Eszerint a védelmi minisztérium költségvetése jövőre eléri a 2,6 milliárd eurót. Ez a GDP 2%-a, ami megfelel az ország NATO-tagsággal kapcsolatban vállalt kötelezettségének. 2024-ben az állam 491 millió eurót költ kultúrára.
Költségvetési hiány fenyegeti Szlovákiát
Az államháztartási hiány mellett az ország hitelképességét is leminősítették
A Pénzügyminisztérium hétfői ülésén ismerteti a jövő évi költségvetés tervezetét
A Pénzügyminisztérium hétfői háromoldalú ülésén ismerteti a jövő évi költségvetés tervezetét. 2024-re a bruttó nemzeti termék 6 és fél százalékos hiányával terveznek, ami 8 és fél milliárd eurónak felel meg. A hiányt 2025-re 5, míg 26-ra 4 százalék alá akarják csökkenteni.
Az EP elfogadta az Európai Unió jövő évi költségvetését
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tegnap elfogadta az Európai Unió 2024-es költségvetését, melynek teljes összege csaknem 189 és fél milliárd euró kötelezettségvállalás, a kifizetések összege pedig több mint 142 és fél milliárd euró.