Koalíciós válság
A politológus szerint a kormánykoalíció krízisét egy pártok közötti új szerződéssel lehetne helyrehozni
Ez lehet az egyik módja annak, hogy Igor Matovič továbbra is szerepet töltsön be a kormányzásban.
A pártja továbbra is Matovič mellett áll
Az OĽaNO vezetősége szerint az SaS ezzel az ultimátummal kíván kilépni a koalícióból.
Előrehozott választásokra kell készülni – nyilatkozta a politológusnő
Darina Malová kevés esélyt lát arra, hogy Matovičt távozásra bírják a kormányból.
Mit hozhat magával az SaS kormányból való távozása?
Sulíkék Matovič távozását követelik, ellenkező esetben elhagyják a kormányzó négyes fogatot.
Remišová: A megoldás az, hogy mindkét fél kezdjen el normálisan viselkedni
A legkisebb koalíciós párt elnöke szerint a két párt közötti személyes ellentétek nem tartoznak bele a politikába.
Az SaS szerdán ultimátumot adhat a kormányfőnek
Sulíkék azt szeretnék elérni, hogy a pénzügyminiszter távozzon a posztjáról.
Heger szerint a koalíció képes az összetartásra
Eduard Heger kormányfő szerint a Ján Budaj környezetvédelmi és Richard Sulík gazdasági miniszter leváltásáról szóló tegnapi parlamenti szavazás megmutatta, hogy a koalíció képes az összetartásra.
Rendkívüli ülést hívott össze a legnagyobb kormányzó párt
A párt elnöke szerint tarthatatlan a helyzet a koalíción belül az állandó konfliktusok miatt.