Koalíciós válság
A házelnök Sulík helyében elfogadná az OĽaNO által feltett javaslatokat
Kollár szerint a két koalíciós párt elnökének a vitája már az egész országra hatást gyakorol.
Eduard Heger a koalíciós megállapodás módosítását fogja javasolni
"Szombaton konkrét javaslatokkal fogok előállni, amelyeket szeretnék megvitatni a koalíciós partnereimmel" - mondta Heger
Jelentősen veszített a népszerűségéből az OĽaNO
Továbbra is kérdéses, hogy mi vár a kormánykoalícióra szeptembertől.
Gröhling nem látja értelmét egy Matovič és Sulík nélküli kormánynak
A kormányválság lehetséges megoldásaként nem hangzott el az a javaslat, hogy Igor Matovič, az OĽANO, valamint Richard Sulík, az SaS elnöke is távozzon a kormányból - jelentette ki Branislav Gröhling oktatási miniszter mai sajtótájékoztatóján.
Boris Kollár szerint az SaS kilépésével jöhet az előrehozott választás
A kormány határozatképtelen lesz Sulíkék távozásával.
Véget ért a kormánypártok egyeztetése
Sulíkék állápontja továbbra sem változott. OĽaNO elsőszámú célja, hogy meggyőzzék az SaS-t az együttműködés folytatásáról.
Megkezdődött a koalíciós pártok egyeztetése
A résztvevők állásfoglalására a találkozó végéig kell majd várni.
Čaputová a koalíciós válság mielőbbi megoldását sürgeti
A pénteki ülés után fog nyilatkozni a köztársasági elnök a további álláspontjáról és lépeseiről.
Eduard Heger bízik benne, hogy a koalíció továbbra is képes megbírkózni a kihívásokkal
A miniszterelnök szerint átláthatóbb működősi szabályokra van szükség, hogy továbbra is tudjanak kormányozni.
Pénteken kiderül, hogy mi lesz a kormánnyal
A miniszterelnök szeretné ha továbbra is fennmaradna a négypárti koalíció.