Kijev
Kijevbe utazott Budapest és Pozsony főpolgármestere
A V4-es országok fővárosainak a vezetői Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével találkoznak.
Ismét légiriadó volt Ukrajna egész területén
Támadásról egyelőre még nem érkezett hír.
Hajnalban is támadták Kijevet az oroszok
A támadást 5 iráni Shahed drón hajtotta végre s ezek mindegyikét lelőtte az ukrán légvédelem.
Több ukrán nagyvárost is rakétáztak az oroszok
Kijevben a lakosság 40 százaléka maradt áram nélkül a reggeli támadások után.
Meghívta Rómába az ukrán elnököt Giorgia Meloni
Volodimir Zelenszkij utalt rá: Róma új légvédelmi rendszerrel segítené országát és elmondta, hogy a békemegoldásról is egyeztettek.
Kijev kizáratná Moszkvát az ENSZ-ből
Ukrajna felszólította az ENSZ tagállamait, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától az ENSZ-BT-ben és zárják ki a világszervezetből.
Románia is elégedetlen az ukrán kisebbségi törvénnyel
Bukarest szerint Kijev hiányos, jogszűkítéseket lehetővé tevő, a nemzeti közösségek igényeit figyelmen kívül hagyó törvényt fogadott el.
Zelenszkij: egy nap alatt csaknem 6 millió embernél kapcsolták vissza az áramot
A vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak - mondta az ukrán elnök.
Újra járnak a metrók, és minden lakos számára helyreállt a vízellátás is ma reggelre Kijevben
Újra járnak a metrók, és minden lakos számára helyreállt a vízellátás is ma reggelre Kijevben, miután tegnap több orosz légicsapás is érte az ukrán infrastruktúrát - közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere.
Lefoglalták a volt ukrán elnök vagyonát
Az ukrán Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság közel 20 millió dollárnyi ingatlant és 537 értéktárgyat foglalt Viktor Janukovicstól.