Katolikus egyházfő
A levegőből üzent Ferenc pápa a kínai elnöknek
Politikusokkal és vallási vezetőkkel is találkozik Ferenc pápa háromnapos mongóliai látogatásán.
Mongóliába utazott a pápa
Mongóliába utazott Ferenc pápa. Ő az első katolikus egyházfő, aki ellátogat az országba, amelynek hárommilliós lakosságából 1500-an tartoznak a katolikus felekezethez.
Koszovóba készül Ferenc pápa
A portugáliai látogatáson tartózkodó Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol magazinnak adott interjújában elmondta, koszovói utazást tervez. Elmondása szerint azonban a dátum még nincs kitűzve.
Kiengedték a kórházból Ferenc pápát
A katolikus egyházfő kilenc nappal hasi műtéte után hagyhatta el az egészségügyi intézményt.
Tízezrek vettek részt a Ferenc pápa budapesti szentmiséjén
Az egyházfő a Kossuth téren celebrált misében hangsúlyozta a befogadás fontosságát.
Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa
„Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani, remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek” – mondta Ferenc Pápa egy interjúban.
Áprilisban Magyarországra látogat Ferenc pápa
Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat – jelentette be a Vatikán. A katolikus egyházfőt az államfő és a kormányfő is fogadja, de egészségi állapota miatt a pápa programja kizárólag Budapestre korlátozódik.