Kassa

Testkamerák használatával kísérletezik a rendőrség Pozsonyban és Kassán
Decembertől bevezetik a rendőrségi testkamerák használatát Pozsonyban és Kassán egy kísérleti projekt keretein belül.

Zurian: Több nyomozati verzióval dolgozunk a kassai rendőr indítéka ügyében
Több nyomozati verzióval dolgozunk a kassai rendőr indítékai ügyében, aki halálos sérüléseket okozott egy őrizetbe vett személynek - jelentette ki a parlament biztonsági bizottságának csütörtöki ülése után Branislav Zurian, az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (ÚIS) vezetője.

Előzetes letartóztatásba helyezték az emberöléssel gyanúsított rendőrt
Előzetes letartóztatásba helyezték az emberöléssel gyanúsított kassai rendőrt. Az ügyész indítványáról szerdán döntött a Kassai Városi Bíróság.

A Kassa megyei rendőrség 12 szabálysértést tárt fel a vasúti megelőzési akció során
A Kassa megyei rendőrség 12 szabálysértést tárt fel a „Vasúti megelőzési hét” során, amely november 4. és 10. között zajlott.

Kassa városa emeli a hulladék- és idegenforgalmi adót
Kassa városa 2025 elejétől emelni tervezi a kommunális hulladék díját, az idegenforgalmi adót és a nyári teraszok közterület-használati díját.

Kikelet 25 – Fiatalos negyedszázad
1999 októberében alakult a Kassán tanuló magyar fiatalok, egyetemisták és diákok klubja.

Tűz volt csütörtökön a kassai vasműben
Tűz volt csütörtökön a kassai vasműben, előzetesen 180 ezer euróra becsülik a keletkezett károkat – tájékoztatta a TASR-t Jozef Bálint, a Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője. A tűz az acélöntőben keletkezett.

Egészségügyi tanácsadás és kivizsgálások a Kassai Megyei Hivatal előtt
Ingyenes megelőző vizsgálatokat vehettek igénybe az érdeklődők.

A rendőrség nyomoz egy kassai nő meggyilkolása ügyében, a gyanúsítottat őrizetbe vették
A rendőrség különösen súlyos gyilkossági bűncselekmény ügyében nyomoz Kassán. Szombat reggel egy nő holttestére bukkantak, amelyen szúrt sebeket találtak.

Kizuhant a királyhelmeci magyar tannyelvű alapiskola ablakából egy kisfiú
Az eset csütörötkön történt, a 11 éves gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletlen állapotban, helikopterrel szállították a kassai kórházba.