Kamala Harris

Kamala Harris gratulált Donald Trumpnak a győzelemhez
Az igazságügyi minisztérium illetékesei bejelentték, hogy ejtik a megválasztott elnökkel szembeni folyamatban lévő büntető ügyeket.

Mit számít nekünk, hogy ki vezeti az USA-t?
Az Ipsos közvéleménykutató adatai szerint a Szlovákiában inkább Donald Trumpba bíznak, mintsem Kamala Harrisben.

Donald Trump lesz a következő négy évben Egyesült Államok elnöke – kapcsolunk az USA-ba
Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. A republikánus jelölt lesz az Egyesült Államok 47. elnöke, a januári beiktatása után költözik a Fehér Házba.

Az amerikai állampolgárok kedden elnököt választanak
Az Egyesült Államok polgárai négy év után kedden újra elnököt választanak. A demokrata párti Kamala Harris és a republikánus Donald Trump áll egymással szemben a Fehér Házért folyó, szoros küzdelemben.

Kamala Harris előzetesen szavazott postai úton
Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke vasárnap bejelentette, hogy postai úton már leadta szavazatát az elnökválasztáson, szavazólapja pedig úton van szülőállamába, Kaliforniába.

Hajrába ért az amerikai elnökválasztási kampány
Újabb, úgynevezett csatatér államokra összpontosítottak a kampányidőszak hajrájában az amerikai elnökjelöltek. A republikánus Donald Trump pénteken a szélsőjobboldali nézeteiről ismert médiaszemélyiséggel, Tucker Carlsonnal az oldalán jelent meg Arizonában azt állítva, hogy vezet a közvélemény-kutatásokban.

Harris: A jelölt neme nem fogja befolyásolni az elnökválasztást
„Az Egyesült Államok készen áll egy nem fehér női elnökre” – nyilatkozta Kamala Harris, az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke és demokrata elnökjelölt az NBC News-nak adott interjúban.

Az utolsó hónapra Barack Obama is beszállt Kamala Harris kampányába
Kevesebb mint egy hónap van hátra a november 5-i amerikai elnökválasztásig, Kamala Harris pedig pártja legnépszerűbb emberét veti be a kampányhajrában: Barack Obamát.

Joe Biden és Kamala Harris tűzszünetet, és a túszok szabadon engedését sürgeti
Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök közleményt adott ki a háború egyéves évfordulóján. Szerintük az izraeliek és a palesztinok egyaránt megérdemlik, hogy biztonságban, méltóságban és békében éljenek.

Egy hónap múlva kiderül visszatudja-e foglalni az ovális irodát Trump
Hol tartunk most, bő egy hónappal a sorsdöntő amerikai választások előtt?