Juraj Krúpa

Migráció kérdéskörében nyilvánultak meg parlamenti képviselők
Gyimesi György és Juraj Krúpa nem értennek egyet abban, hogy a belügyminiszter, Roman Mikulec sikersen képes kezelni a helyzetet.

Politikai vita a határellenőrzés miatt
Az SaS képviselője Juraj Krúpa rendkívüli parlamenti ülés hívott össze a ügyben.

Sorra jelentik be a koalíciós képviselők, hogy nem kívánnak a fasisztákkal kormányozni
Kristián Čekovský szerint a Mi Szlovákiánk Néppárt parlamenti képviselői fasiszták.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Juraj Krúpa csütörtökön bejelentette távozását az Olano-ból, pénteken pedig már Richard Sulíkkal közösen jelentette be, hogy belép az SaS-be. Oroszbarát propaganda miatt Ukrajna feketelistára tette Robert Ficót. Milliókba kerülhet a Sajó megtisztítása.

Boris Kollár pártja fontosnak tartja, hogy az SaS maradjon a kormánykoalíció része
A Sme rodina számára elfogadhatatlan a kisebbségi kormány.

Az OĽaNO megvitatja a védelmi bizottság elnöki posztjának betöltését
A bizottság elnöke Juraj Krúpa a konkurens párt frakcióját fogja erősíteni.

A kormányfő szerint pártegoizmus, amit az SaS művel
SaS koalícióból való kilépése a koalíciót gyengíti.

Belép az SaS frakciójába Juraj Krúpa
Belép a Szabadság és Szolidaritás frakciójába Juraj Krúpa parlamenti képviselő, aki csütörtökön jelentette be, hogy távozik az Igor Matovič vezette OĽaNO frakciójából.

Krúpa távozására reagáltak párttársai
Az OĽaNO képviselői elutasítják a fasisztákkal való kormányzást.

Juraj Krúpa elhagyja az OĽaNO- t
A képviselő elutasítja a pártjának a fasisztákkal való együttműködését.