Juraj Blanár

Blanár: Folytatódik Ukrajna katonai támogatása
Juraj Blanár külügyminiszter kijelentette: folytatódik Ukrajna katonai segélyezése a szlovákiai és csehországi cégek által.

Az új külügyminiszter első útja Csehországba vezet
Csehország külügyminisztere, Jan Lipavský hétfőn (november 6-án) fogadja Juraj Blanárt, az új szlovák külügyminisztert.

Blanár: A külpolitikában Szlovákia érdekeit kell szem előtt tartanunk
A külpolitikában Szlovákia nemzeti-állami érdekeit kell szem előtt tartanunk - jelentette ki Juraj Blanár külügyminiszter azután, hogy Robert Fico kormányfő hétfőn hivatalosan is beiktatta hivatalába.

Az SaS és a Smer-SD is arra törekszik, hogy megnyerje a parlamenti választásokat
A két ellenzéki párt képviselői az egyik kereskedelmi televízió vitaműsorában beszéltek ambícióikról.

Ján Budaj felszólította Kažimírt, tartsa tiszteletben a politikai kultúrát
A TA3 V politike című műsorában Juraj Blanár is kifejtette az ügyről a véleményét, aki arra emlékeztett, hogy az NBS elnöke ellen hozott bírói ítélet még nem jogerős.

A védelmi miniszter tagadja, hogy már Ukrajnában lennének a szlovák vadászgépek
Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszter cáfolta a híreket, melyek szerint a szlovák MiG-29-eseket már odaadták Ukrajnának. Pozsony kész erre, de csakis akkor, ha a vadászgépek hiánya pótolva lesz. Konkrét egyezség esetén a javaslatot a kormány és a parlament elé terjeszti.

Aggodalmának adott hangot a Smer egyes képviselőinek kijelentései miatt a brit és francia nagykövet
Nagy-Britannia és Franciaország nagykövete tegnap aggodalmának adott hangot a Smer egyes képviselőinek kijelentései miatt.

Gyorsan véget érhet a parlament ülése
Néhány napirendi pontot képviselők távolléte miatt, néhányat szándékosan halasztottak el. A büdzséről január 10-e után dönthetnek.

Az OĽaNO szerint nem lesz szavazatvásárlás a költségvetés jóváhagyásáért
Michal Šipoš szerint, aki látja a polgárokat megsegítő intézkedéseket, igennel kell szavazzon a jövő évi állami büdzsére.

Veronika Remišová bírálta, Juraj Blanár védelmébe vette a népszavazást
Az RTVS Öt perc múlva 12 című politikai vitaműsorában Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí párt elnöke a Smer és Hlas közös kampányának nevezte a választási ciklus lerövidítéséről szóló népszavazást.