Jaroslav Naď
Naď: Szlovákiának saját modern légvédelemre van szüksége
A megbízott védelmi miniszter elmondta, Szlovákiának 3 Patriot rendszere van, de többre lenne szüksége, miközben az ára kb. 1 milliárd euró.
Pozsony már megkapta az első 40 millió eurót az Európai Békefenntartási Alapból
Az összeg, amelyet a tárca lőszerekre és harcászati technológiák vásárlására fordít, az Ukrajnának nyújtott katonai segítségért jár.
Naď: Megérkeztek a Leopard tankok és újabb légvédelmi rendszer érkezik Németországból
A rövid hatótávolságú rendszer konkrét helyek védelmére szolgál, míg a 15 harckocsival Szlovákia eleget tesz a NATO-szabványoknak.
Az év végéig alá kell írni a CV-90-es lövészpáncélosokról szóló szerződéseket
A Svédországból származó harcjárművek beszerzésére vonatkozó szerződés a végső fázisban van, és az év végéig alá kell azt írni.
Káčer szerint Szlovákia továbbra is készen áll Ukrajna megsegítésére
Hivatalos kijevi látogatáson vett részt a külügyminiszter és a védelmi miniszter.
Naď: Orosz kibertámadás érte a védelmi minisztériumot
A védelmi miniszter szerint a támadás válasz a gazdasági, valamint a külügyi tárca vezetőjével tett ukrajnai útjára.
Az ország védelmére is hatással lesz, ha nem fogadják el a költségvetést
A tervezett védelmi költségvetés a bruttó hazai termék több mint két százalékát tenné ki.
Emelkedő használati díjtól tart a vasúti fuvarozók szövetsége
December közepe táján lejár a teherfuvarozóknak a használati díjhoz nyújtott hozzájárulás.
Megkezdődött a NATO többnemzetiségű harccsoportja alakulatainak tervezett rotációja Szlovákiában
November 28-a és december 4-e között járművek közúti és vasúti átcsoportosítására is sor kerül -
Több mint 3,5 millió euró értékben adományoz hadianyagot Szlovákia a háború sújtotta Ukrajnának
Erről döntött szerdai ülésén a Heger-kabinet.